A rovarok, kétszárnyúak (Diptera) rendjébe tartozó vérszívók igen alkalmasak arra, hogy kellemesen induló nyaralásunkat tönkretegyék. Márpedig nekik – származzanak akár madártól, emlősállattól vagy embertől – nélkülözhetetlenül szükségük van a vérre, mert enélkül termékeny petéket nem rakhatnak le.
Ugyan tudunk arról, hogy a téli nyugalomba vonultak közül némelyek megőrzik az első májusi meleg napokig az ősszel megtermékenyült és életképes petéket (bizonyos Culex szúnyogfajok), de termékeny peték lerakásához többszöri „vérrel való feltöltődés” szükséges.
A balatoni híradásokat nézve (ahol nemsokára én is megtapasztalhatom) azt látom, hogy hiába a csapkodás, hiába a test bekenése védő krémmel, hiába a füstölés bármivel, ezeket a fajuk fennmaradásáért hősiesen támadó apró lényeket semmi nem tartja távol az embertől.
Két szúnyogfaj a leggyakoribb ellenségünk. A foltos szúnyogot (Culex molestus Forskal) a dalos szúnyog (C. pipiens L.) jobbára lakásokban előforduló és módosult, alkalmazkodott fajának tekinti a rendszertan. A dalos szúnyog (neve a szárnya rezegtetésével kiadott hangra utal) inkább a szabadban portyázik, az emberre is támad, de inkább a madarak vérét szívja. Gyakori tenyészhelye az öntözővizes hordó, csatorna, eresz, ciszterna, tócsa. Az elmúlt hónapok árvizet okozó esőzései sok ideiglenes belvizet hagytak hátra, amelyben a nagy tömegű, úszó peték hamar életet adtak a napok alatt kifejlődő, vízben élő mozgékony lárváknak, báboknak.
A másik két faj, a gyötrő szúnyog (Aedes vexans Meigen) és a gyűrűs szúnyog (Theobaldia annulata Schrank) a kertek, erdők, parkok esti nyugtalanítói.
A lakásokban élő, éjszaka támadó szúnyogokat a kilégzett szén-dioxid és a meleg, izzadt test vonzza. Arra nincs bizonyosság, hogy vércsoport, szín stb. befolyásolná őket. Én egy felmérés alkalmával évtizedekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön a Csíki negyedi pincékben a gyűrűs szúnyog jelenlétét határoztam meg. A hím megtermékenyítés után elpusztul, nem vérrel táplálkozik.
Védekeznünk kell a bögölyöktől is, amelyek szúrása fájdalmasabb a szúnyogénál. Gyakori a nyári melegben az esőhozó pőcsik (Hematopota pluvialis L.), kedvenc táplálkozási helye a kar, kézfej, láb. A szuronyos istállólégy (Stomoxys calcitrans L.) – hasonlóan a nagy testű bögölyökhöz (Tabanus sp) – inkább a lovakat, marhákat, de olykor az embert is „gyötri”.
