A telefonvonal túlsó végéről élesen, fenyegetően csengtek a mondatok: Jól odavan a sportjával! Csak tudnám, hogy miért!... És így tovább, de ezt hadd ne idézzem.
Nem tudtam leállítani. Kiabálni kezdett, mint azok a bizonyos forradalmárok, akik megrohamozták Szentpétervár Téli palotáját... Mondtam neki, azaz igyekeztem volna mondani, hogy ,,Elvtárs, álljon meg egy szóra. Mielőtt itt dobigálja kemény szavait, gondolkozzék egy kicsit..." Lecsapta a telefont. Így aztán most folytatom azzal a reménnyel, hogy lehiggadtan elolvassa a sorokat.
A tudomány jelenlegi állása szerint a testkultúra előtörténete visszanyúlik a fejlődésnek abba a korszakába, amikor a létfenntartás határozta meg az ember fizikai és szellemi tevékenységét (számokkal kifejezve: i. e. 80 000—8000); amikor az ember fából, kőből, csontból már eszközöket tudott készíteni, csontheggyel készült hajítófegyvert például, s így át tudott térni a gyűjtögető élelemszerzésről a vadászatra, ami aztán megkövetelte nem csak az eszközöket, hanem a vadászok együttműködését is. A nagy vadakra — mamut, medve... — vadászás közben az ember egyszerűen rákényszerült a legeredményesebb fegyverforgatási mozdulatok begyakorlására, rákényszerült olyan törvényszerűségek megfigyelésére és alkalmazására, amelyekkel le tudta győzni az útjába kerülő természeti akadályokat — víz, süppedő hó, ingovány... —, lásd a dobást, futást, az akadályugrást, az atlétika három alapvető ágát. A nagy vadak biztosította tápláléktartalék lehetőséget adott olyan tevékenységekre is, amelyek már nem voltak közvetlen kapcsolatban az élelemszerzéssel, ilyen volt a tapasztalatátadás, a felkészülés a vadászatra, a harcra, s lassan-lassan, lépésről lépsre kialakultak a nevelés, a nevelői tevékenység csíraformái, a sportok, sportágak, a versenyformák, a világversenyek...
És így tovább, lépésről lépésre követhető történelmi korokról korokra haladva a testkultúra és a sport kialakulása. Na de helyszűke miatt hadd ne részletezzem, ne folytassam tovább, hadd zárjam le azzal mondandómat, hogy a sport tagadhatatlanul együtt nőtt, fejlődött az emberrel! Egymás kezét fogva, egymást támogatva! A sport tehát az egyik legrégebbi társadalmi jelenség, tevékenység! S mint ilyenre, kötelességünk odafigyelni, s megadni azt, ami neki jár! Nem többet s nem kevesebbet, csak azt, ami neki jár.
Nos, elvti — látja, még becézem is —, csak ezért vagyok ,,úgy oda" a sportért, a testkultúráért.
Nem tudom, hogy megérti-e, átérzi-e. Nem tudom... De őszintén sajnálom, nagyon sajnálom... Pár szót azért még szólhatok érdekében: Világ proletárjai, bocsássatok meg neki!