Bár süllyed az egészségügy hajója, menekül, aki csak tud, külföldön keres boldogulást, vagy felhagy a szakmával, és jövedelmezőbb állás után kutat – Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter azt állítja, kormányozható a hazai betegellátás.
Csakhogy a rendszerben dolgozók és a gyógyulásukat váró betegek nem ezt tapasztalják. A HIV-fertőzöttek már értesültek arról, hogy gyógyszereikre csak szeptember végéig van pénzük a kórházaknak, a rákos betegek vagy saját zsebből fizetik a sugárkezelést, vagy meghalnak, a különböző protézisekre szorulók ágyba vagy kerekes székbe kerülnek, amíg az egészségbiztosítási pénztár által legalább részben finanszírozott műtétre várnak, a krónikus betegek pedig hónapról hónapra azért drukkolnak, hogy ne dráguljanak támogatott gyógyszereik. És eközben a kórházak könyveléséből kiderül: hamarosan nem csak az ősz jön el, hanem idejekorán megőszülhetnek azok, akiknek nap mint nap elő kell teremteniük a költségek fedezetét.
Az orvos és a beteg ugyanis nem akar szót fogadni a miniszternek, aki azt javasolja, oldják meg a baját járóbetegként, vagy utalják be egy napra, ürüljön a hám, dögöljék a ló alapon, de működjék a rendszer, az istenadta. És ha így cselekszenek, béremelésben is reménykedhetnek. Ugyan a teljesítmény szerinti bérezésnek a minőségi ellátást kellene ösztönöznie, de félő, hogy Nicolăescu nem ugyanabból az értelmező szótárból vette a teljesítmény szót, mint a fehér köpenyesek és pácienseik. Azt állítja ugyanis, ha felgyorsul a kórházakban a betegforgalom, és nem kell hetekig, hónapokig várni egy-egy kivizsgálásra, kezelésre, beavatkozásra, akkor az emberek elégedettebbek lesznek, mint most. Vajon hány százaléka lenne a beutaltaknak elégedett a rendszer felgyorsulásával, és mennyien szenvednének amiatt, hogy félig gyógyultan kidobták őket a kórházból?
Ha azt hiszi a miniszter, hogy a megyei mentőszolgálatok regionális központokba sorolásával hatékonyabb lesz az életmentés, az orvosok alacsony bérezésével itthon tudja tartani a legjobb szakembereket, a családorvosok feladatkörének folyamatos, ésszerűtlen bővítésével, az alapellátás alulfinanszírozásával és több tucat fejetlen, következetlen és megszorító intézkedéssel tovább tud evezni a gondokhoz, bajokhoz képest túl kicsi hullámokat verő vizeken – akkor téved. Mert lennie kell annyi szakmai önértékelésnek, büszkeségnek, a betegek iránti empátiának a gyógyítókban és annyi türelmetlenségnek az ország lakosságában, hogy akkorát vessenek a hullámok, hogy új hajót kelljen építeni.
Mert jobb lenne partra evezni, és felvenni a fehér köpenyeket szégyen és szégyenfolt nélkül.