1970-től csak a két rövid távon — 500 és 1000 m — versenyezve rendezik meg a sprinterek világbajnokságát. Szükség volt erre, hiszen a négytávú összetett versenyeken a sprinter típusú gyorskorcsolyázók behozhatatlan hátrányban vannak.
Nyerhet valaki az összetett versenyeken sorozatban többször is a sprinttávon (500 m), az összetett végelszámolásánál viszont rendszerint lemarad a dobogóról. Beszédes példa erre a japán Szuzuki Keiichi, aki a hatvanas évek négytávú összetett világbajnokságán ötször egymás után verhetetlennek bizonyult 500 méteren, de az összetett dobogójára egyszer sem tudott felállni. Sajnos, 1970, a sprint-világbajnokságok sorozatát nyitó év már nem találta a jégen Szuzukit, így ő világbajnoki cím nélkül maradt. Na de a Szuzuki nyomdokaiba lépett sprinterek — Muratov, Heiden, Szafronov... — már örülhettek a világbajnoki címeknek. Sorukból a legeredményesebbnek a szovjet Igor Zselenovszkij bizonyult hat világbajnoki címével, a nőknél pedig a német Karin Enke, aki hat aranyérmet vitt haza, eggyel többet, mint honfitársa, Monique Garbrecht. Az eddigi 37 világbajnokság legszorgalmasabb nemzetei:
férfiak:
Szovjetunió 9 6 5
Kanada 6 8 3
Egy. Államok 6 6 7
nők:
Németország (NDK) 18 9 11
Egy. Államok 10 12 7
Szovjetunió 3 4 3
A 38. sprint-világbajnokságot Heerenveenben rendezték meg a hét végén.
