A Himnusz születésének évfordulóján esztendőről esztendőre megünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. ,,Isten, áldd meg a magyart" — rebegjük-énekeljük igazán nyitott lélekkel, valóban a Mindenható segítségére számítva, s fohászunk igaz és indokolt, mert ha van a világnak tragikus és szerencsétlen sorsú népe, mi vagyunk az.
Ez nem olcsó önsajnálat, csak egyszerű és objektív tényrögzítés. Minékünk századok óta nem sikerült semmi, sorra buktak le, véreztek ki szabadságküzdelmeink, pusztítottak és csonkítottak semmirekellők, s íme, eljutánk a nagy magyar letargia és önfeladási kényszer tartományába. Egy szabad ország, egy szabad nemzet az állítólag szabad egyesült Európában. Ilyen mélyen még akkor sem voltunk, amikor tatár és török taposott rajtunk, labancok szívták a vérünket, rája nemzetecskék lopták szét országunkat. A vész most egyszerre kívülről és belülről támadt, mert az úgynevezett ,,de-mokratikus"anyaországban a nemzet ellen munkáló bitangok vették kézhez a dolgok irányítását. Fölhangzik a Himnusz, Kölcsey Ferenc halhatatlan szövege, Erkel Ferenc muzsikája, s beleremegünk, hogy ez mindig és mindenkor érvényes lészen. Mi beleremegünk, s közben nemzetáruló bohócok, közbűntényes brigantik, a hatalom csúcsaira jutott, fölkapaszkodott ágensek markolásszák szívük tájékát. A tájékig még eljut a Himnusz üzenete, de szívükig soha. Az szerzésvággyal, hitványsággal vagyon tele, ha nem éppen meg nem bocsátható nemzetellenességgel.
,,Isten, áldd meg a magyart!" — lehet, hogy őszintén, igazán a lélek mélyéből fakadóan ezt már csak az elesettek, a megszomorítottak, a kisemmizettek, a hazájuktól elszakítottak tudják mondani — énekelni. Mert valóban áldást hozhatna ránk a mi Istenünk. Nem a ,,kisajátított" Magyarok Istene, hanem az a Világszellem, mely igazságosan és méltányosan ítélkezhetne élet és halál, nemzetek sorsa felett.
A Himnusz születésének évfordulóját a Magyar Kultúra Napjává tették. Helyesen. De ki osztogat most érdemet és érdemjeleket a nemzet nevében? Egy pittyegős beszédhibás, önkinevezett kultuszminiszter, aki módszeresen számolja fel a magyar kultúra templomait, s tönkreteszi az általa lesajnált gróf Klébesberg Kunó nemzetépítő munkájának ezernyi eredményét: iskolákat, színházakat, közművelődési intézményeket. Csak úgy, jó szocialista, szabad demokrata módra. Mert nem kell voltaképpen semmi ennek az Ázsiából riasztott társaságnak, országot, kultúrát, mindent el lehet adni sehonnai jövevényeknek.
Mi mégis méltósággal tudjuk megünnepelni a Magyar Kultúra Napját, mert még — és mindörökkön! — hisszük, valljuk, hogy egyszer megfogan a fohász: ,,Isten, áldd meg a magyart"!
