A veszteséget az államfő a várható perköltségekben határozta meg, pedig ennél sokkal többről van szó, és valószínűleg ez magya­rázza, hogy a mindig égető pénzgondok ellenére másfél évtized alatt egyetlen kormány sem szánta rá magát a többségében idegen vállalatot boldogító igenre. A beruházás környezet- és kultúraromboló hozadéka ugyanis akkora lehet, a bel- és külföldi ellenkezés olyan heves, hogy még az amúgy gátlástalan román politikusok is meghátráltak, sunyítanak, és próbálják áthárítani a felelősséget. Maga az önmagát bányabarátnak meghatározó Băsescu is a népszavazást tolja maga elé – habár nem lehet nagyon jó véleménye erről a demokráciagyakorlatról, miután csak az általános kiábrándultság­nak, illetve ellenjelöltje hiteltelenségének köszönheti, hogy nem bukott meg az előzőn –, és erre rögtön helyesel Victor Ponta kormányfő, mintha pár órával azelőtt nem azt firtatták volna mindketten, hogy a másik mit vágott zsebre az aranybánya meg­elő­legezett hasznából. Most mindketten mossák kezeiket, és egyáltalán nem zavartatják magukat az ellentmondás miatt, amibe beleke­veredtek. Hiszen Ponta is elfogadtatta a kormánnyal a kitermelést engedélyező ter­vezetet, mielőtt kijelentette, hogy nem fogja megszavazni saját jogszabályát.
Azért ne kételkedjünk abban, hogy átmegy a parlamenten: ez a kormány, amely – szembemenve az európai gyakorlattal – nemrég a természetvédelmi területeken is megengedte a génmódosított növények termesztését, és általában süketen és vakon rombol, illetve épít ott, ahol a be nem avatkozás, féltő gondoskodás lenne az egyedüli megfontolt cselekedet, ez a kormány a legkevésbé sem érdekelt a környezet és a jövő megőrzésében. Sajnos, a halogatás sem annyira a páratlan verespataki örökség tönkretevése és elkótyavetyélése miatti aggodalmat jelzi, hanem inkább azt, hogy még nem minden felelős (?) személyt vásárolt meg a reklámban és egyéb puhító kiadásokban olyan bőkezűnek bizonyult cég. Ma­gya­rán: a kétharmados többséget alkotó honatyák is – illetve közülük a legbefolyásosabbak – zsebelni akarnak, mégpedig gyorsan, mert a majdani kitermelésig lejárhat a man­dátumuk, és akkor másé lesz a haszon. Az nem számít, hogy a számlát a gyermekeink fogják fizetni, hiszen a (tegnap kiszivárgott dokumentumok szerint) tönkretett vidék helyreállítási költségei az államot fogják terhelni, és hosszú távon mindenki veszít. Ma Veres­patakon a sor, holnap talán rajtunk.