És a családban egyáltalán? A leírtak szerint az anyának nem kell tudnia lánya „szerelmi”-szexuális ügyeiről, de ugyanakkor csak a szülő, legtöbbször az anya dönthet a kiskorú lánya terhességéről, azaz az unokája sorsáról, életéről vagy haláláról. Még inkább meghökkentő az a tanács, hogy „nem kell küldőpapírt kérni a családorvostól” (ne tudja meg ő se, a szülő se), elég kifizetni a nőgyógyászati vizsgálatot. És a következő alkalommal, amikor valami más bajt kell kivizsgálni, azt gondolja, hogy az előzményeket jó lesz „elrejteni”? A családorvosi ellátásra előbb-utóbb szükség lesz. És ki segítsen, ha nem a szülő? Halmozott ellentmondásról van szó.
A magzat életéről 50 százalékban az anya és 50 százalékban az apa dönthet. Csakhogy ők lehetnek éppen kiskorúak – mind a ketten vagy az egyikük. Hogy döntsön a nagymamajelölt unokája élete ellen? Ki és hogyan kérhet és várhat el tőle ilyent? Igaz, sokszor lehet épp az övé a kezdeményezés, de a kárára válik, ha nem is azonnal, majd később bánkódik, depressziós lesz.
Ma még a legtöbb tizenéves fiatal iskolába jár, készül szellemileg a jövőjére, munkájára, és nem személyes életének az eljátszása, hajótörése a célja. Milyen bizalom lehet ott, ahol el kell hallgatni, titkolni az életbe vágó kérdéseket, a megoldásokat még nagyobb hibával próbálkozni orvosolni? A párkapcsolat nem egyenlő a szexualitással, sokkal gazdagabb és sokkal több mindent feltételez: érdeklődési kört, vérmérsékletet, szellemi képességet és végzettséget, szokásokat, a nyelvet, kultúrát, bizalmat, hűséget, kitartást stb.
Hogy lehet a jövendő családanya boldog, ha valamit mindig titkolnia kell egész életében?
Hol és kitől tanulja meg a fiatal, hogy sem életet, sem otthont/családot hazugságra építeni nem lehet?
„Minden ország talapzata a tiszta erkölcs” – írta Berzsenyi Dániel. Igenis, van még hűség, van tiszta élettel induló családi közösség. A jegyesség ideje alatti várakozás nem öncélú, hanem éppen felkészítő a családi élet nehézségeinek a megoldásaira, hogy ne mindjárt a válásba meneküljenek a felek, hanem tanuljanak meg kommunikálni, türelemmel várni, kiengesztelődni. De hogy ad példát a szülő, ha ő maga sem az igaz úton jár?
Kérdés, hogy mit akarunk promoválni? A partnercserélgetést? Nevezze nevén mindenki önmaga ezt a „tevékenységet” – erre kell biztatni a tiniket? Inkább óvszert ajánl a szakember, mint tablettát, mert az megvéd a fertőzéstől. Ez a kijelentés jobban hangzik mint az évekkel ezelőtti, mikor is egyforma védettséget tulajdonítottak mindkét módszernek, de az óvszer sem véd meg minden fertőzéstől, mert a latex gumi pórusai nagyobbak bizonyos fertőző ágensek (pl. vírusok) méreteinél, így azok átjuthatnak rajtuk. Az óvszer hatékonysága 70, és nem 90 százalékos, ahogy régebb mondták. A kondom „jó tulajdonságát” Thaiföld elfogadta, és egymillióval nőtt AIDS-es betegeinek száma 1974 óta, a Fülöp-Szigetek nem fogadta el – ott az önmegtartóztatást javasolják –, és nincs számottevő növekedés. És miért jutna eszébe védekezni annak, aki boldog a párkapcsolatában? Az olyan át akarja adni az életet, mert a szeretet csak pazarolható.

A Pro Vita Hominis Társaság nevében
Kovács Zita elnök,
gyermekgyógyász főorvos