Farkas Réka
Tragédiának kellett történnie, hogy ismét beszéljenek egy akut, évek óta megoldásra váró kérdésről: a kóbor kutyák ügyéről. Egy gyermek halálára volt szükség, hogy a bukaresti sajtó rákapcsoljon, és a magyargyalázáshoz hasonló vehemenciával ostorozza a falkában kóborló, sokszor veszélyes állatokat, a tehetetlen hatóságokat, a megoldást folyamatosan halogató politikusokat.
Hogy kiderüljön, az állatvédelem égisze alatt tevékenykedő civil szervezetek hatalmas pénzeket vágnak zsebre az utcára került ebek begyűjtéséért, oltásáért, sterilizálásáért – a helyzet valahogy mégsem javul, a kutyák száma nem csökken, az áldozatoké pedig folyamatosan növekszik.
Tipikus romániai helyzet, melyet folyamatosan mindenki a szőnyeg alá sepert, nem merték vállalni a drasztikus megoldást – a humánusabbat túl drágának ítélték –, a vérmes állatvédők pedig most is képesek a halálra mart kisfiút vagy éppen nagymamáját okolni a történtekért. Pedig már eddig is nagyon sok pénz folyt el a kutyakérdés megoldására, mint látszik, eredménytelenül.
Csakhogy, mint sok más esetben, a bukaresti sajtó hisztériát gerjeszt, s az ilyen hangulat soha nem vezet jóra. Nem jó ez az embereknek, nem a jámbor kutyáknak, de még a kérdés rendezése szempontjából sem, hisz félő, mint már annyiszor, ismét átgondolatlan, kapkodva összehozott, rossz törvény születik, két kézzel kezdik szórni a pénzt az ebek begyűjtésére, kiirtására, és csak évek múlva, egy újabb tragédia kapcsán derül majd ki, tévedtek. Pedig megoldás létezik, Európa nyugati felében eredményesen alkalmazták, nem kellene feltalálni a spanyolviaszt. Drámai fordulatra volt szükség, hogy ráébredjenek az illetékesek, rossz úton járnak, az eddigi maszatolás csak súlyosbította a helyzetet.
Az a szomorú, hogy Romániában majd minden esetben ez történik. A kóborkutya-botrány alkalmas arra, hogy elfödje a másik igen súlyos ügyet: a verespataki aranybányászat engedélyeztetését. Félő, a pénz ígérete elvakítja a döntéshozókat, jóváhagyják a környezetre oly kártékony és hosszú távon is veszélyes beruházást, s csak reménykedhetünk, nem következik be újabb tragédia, mely bizonyítja: rossz döntés volt.
A két ügy nagyon különböző, mégis egybecseng: az első a nyers valóságot, utóbbi a szomorú jövőt tükrözi, s mindkettő vészharangot kongat: nem utólag kell okosnak lenni, jobb lenne előrelátóan cselekedni, az emberéletet, a biztonságot helyezni a kutyák vagy akár az oly kecsegtetően csillogó arany elé.
