– Vajon miért néznek át rajtam? Talán szakadt a köpönyegem? Szegényes a gúnyám?
Gondolta, próbát tesz. Épp jött két asszony a mezőről. Beszélgettek. A legény meg átment köztük. De azok rá sem hederítettek. Nem látták. Ekkor jött rá a legény, hogy milyen értékes ajándékot hagyott rá az édesapja.
– Vajon mit tud a bocskor? Hátha annak is van valami tudománya? Próbára teszem.
A gondolatot tett követte. Így szólt hangosan:
– Bocskor! Vigyél fel annak a diófának a tetejére!
S lássatok csudát! Abban a szempillantásban felszaladt a diófa tetejére.
– Jaj! Mi lesz velem? Gyorsan utasítom a bocskort. Hé, te bocskor, vigyél vissza azonnal a diófa alá!
Még szinte ki sem mondta, máris ott állt a diófa alatt.
– Nocsak! Ez is értékes ajándék! – nézett örömmel a bocskorára.
No de a diócskát nem merte még kibontani. Ezzel a két ajándékkal is sokra viszi. Vígan lépkedett tovább. Ment egyenest a királyi palotába. Bezörgetett a palota ajtaján, és jelentkezett szolgálatra. A király felfogadta szívesen, mert nagy szüksége volt épp katonára. De nem ám azért, mert veszélyben forgott a vár, hanem azért, mert minden katonája a királykisasszonyt ke­reste szüntelen. A király lányának az volt a szokása, hogy elbújt, és napokig elő sem került. Hiába keresték, hiába kutatták. Bánatos volt a király, mert nagyon szerette egyetlen leányát, és féltette őt. Most is éppen az egész udvar a királykisasszonyt kereste, így hát jól jött a segítség. A legény a hátára terítette a köpönyeget. Lábára húzta a bocskorát, és így parancsolt:
– Hipp-hopp, legyek azonnal a királylánynál!
Abban a pillanatban a legmagasabb vártorony legeldugottabb kis szobácskájában termett. Ott volt a királylány. De az olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. S mit hallott? Sírdogált a királykisasszony. Épp a galamboknak panaszolta szíve fájdalmát:
– Ó, drága galambok! Milyen jó nektek, hogy szabadon jártok-keltek a világban! Lám, én itt, a palotában csak rab vagyok. Soha el sem hagyhatom a várat. Apám nem enged szabadon. Rab madár vagyok díszes kalitkában.
Nagyon megsajnálta a legény a királylányt. Nem fedte fel magát, hanem halkan odasúgta a csodabocskornak:
– Hipp-hopp, legyek azonnal a királynál!
A következő pillanatban ott állt a trónteremben. Szépen levette magáról a csodaköpönyeget, és láthatóvá lett. Odalépett a királyhoz, és így szólt:
– Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél életemmel, rendelkezzél hű szívemmel! Megmondom én, hogy hol van a királykisasszony.
– Hol? Hol? Ezer arany üti a markod, ha megmondod!
– Elárulom, de nem az ezer aranyért, hanem a királykisasszony kezéért.
– Nagy árat kérsz érte! Miért kell neked a királylány?
– Azért, felséges királyom, mert nagyon megszerettem.
– Neked adom a kezét, ha ő is úgy akarja. De tudd meg, hogy nagy veszélyben van a királykisasszony. Megjósolták nekem, hogyha kilép ebből a palotából, elragadja egy sárkány, és soha többé nem láthatom.
A legény megígérte, hogy megóvja a királylányt minden bajtól. Csak adja neki a király a kezét. Utasította a csoda­bocskort, hogy legyen azonnal a királykisasszonynál a to­ronyban. Most azonban szépen bekopogtatott az ajtón.
– Ki az? – kérdezte a bús királylány.
– Én vagyok az, aki megment téged a keserű rabságból.
Ezt hallva a királylány azonnal kinyitotta az ajtót. Nagyon megtetszett neki ez a bátor legény. Szíves örömest a felesége lett. Csaptak hét országra szóló lakodalmat. A lakodalom után felvette a legény a csodabocskort. Magához ölelte a kedves feleségét, és parancsolt a bocskornak:
– Hipp-hopp, azonnal legyünk a világ leg­szebb helyein!
Így járták be a világot. Nagyon boldog volt a királylány, hogy olyan legényt kapott, aki minden kívánságát teljesíti. Örült a szabadságnak. Örült a sok csodálatos látnivalónak. Mégis egy napon épp aludt a férje, amikor csendesen ellopta a bocskort és a köpönyeget. Felvette a bocskort. Magára terítette a köpönyeget, és hipp-hopp, eltűnt. Az ifjú férj, mikor felébredt, kereste mindenhol a feleségét, de nem találta.
Nagyon elszomorodott. Hol keresse? Merre találja? Nincs semmije! Nincs senkije ezen a világon! Keservesen sírni kezdett. Épp így kesergett, amikor zsebkendőért nyúlt a zsebébe, hogy könnyeit letörölje, és mit talált ott? A diót, amit apjától örökölt.
– Ha a bocskor és a köpönyeg varázserejű volt, talán ez a dió is az – gondolta. Azzal feltörte a diót. S mi történt? Halljatok csudát! A dióból előugrott egy pici kis manócska.
– Mit parancsolsz, édes gazdám? Teljesítem a kívánságod.
– Jaj de jó, hogy itt vagy, kicsi manócskám! Eltűnt a feleségem. Elvitte a csodabocskort és a láthatatlanná tevő köpönyeget. Ha meg nem találom, elfogy az életem gyertyája a nagy bánatban. Nélküle semmit sem ér az életem!
– Ne keseregj, kedves fiú! Segítek. De tudd meg, hogy csak egyetlen kívánságod teljesíthetem, azután diófává válok, és többé engem nem látsz.
– Semmi másra nem vágyom, mint az én kedves feleségemre!
– Rendben van. Fogd meg a kezem, és csukd be a szemed, mert olyan gyorsan repülünk, mint a gondolat.
A legény szót fogadott. Amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy az ő kedves felesége épp a delfinekkel játszik a tengerben.
– Jaj de jó, hogy látlak, kedves feleségem!
– Jaj de jó, hogy látlak, kedves férjem!
– Miért mentél el, édes feleségem?
– Azért, mert szerettem volna egyedül is világot látni.
– Hát nem szeretsz engem annyira, hogy velem láss világot?
– Már hogyne szeretnélek! De a palotában sohasem lehettem egyedül. Vágyódtam a sza­badságra. Vissza is akartam menni hozzád, csak egy kicsit kívántam a világot egyedül is látni. Meg tudsz nekem bocsátani?
Megölelték, megcsókolták egymást. Maguk­ra terítették a láthatatlanná tevő köpönyeget, és kiadták a parancsot a bocskornak:
– Hipp-hopp, legyünk újra a királyi palotában!
A király nagyon megörült, hogy újra láthatja a kedves leányát és a férjét. Nekik is adta egész birodalmát. A legény jó király lett. A leány jó királynő. Szerette is őket az egész ország. Máig is élnek boldogan, szeretetben, ha meg nem haltak.