Történik ez megközelítőleg három hónapja, a vízvezetékek cseréjének ürügyén, a sepsiszentgyörgyi Váradi József utca aljában.
Állnak és nézik a gödröt, nap mint nap, órákon keresztül. Ha belefáradnak, leülnek a szélére, előfordul, hogy egy munkás eltűnik benne néhány percre, matat valamit, mintha valami fontos dolga lenne, időnként kopácsolnak is egy kicsit. Aztán megint csak állnak, s bámulnak lefelé. Nyár elején két hétbe telt, míg kiásták a gödröt, aztán néhány nap bambulás után kiöntötték, és csapokat szereltek bele. Ekkor legalább megtudtuk, hogy egy vizes akna születésének vagyunk tanúi. El is készültek vele július vége felé, azóta állnak és nézik. Igaz, megesett, hogy riasztanunk kellett a szakikat, mert kisebb vízesés alakult ki, ömlött a víz az oldalból. Ekkor tevékenyebbé váltak, intenzívebbé a nézelődés. Ám mostanság már ilyen kaland sem történt, legfennebb az esővizet kell kiszivattyúzniuk az árokból.
Jön az ősz, majd a tél, s aggódom szegény munkásokért, hisz nyáron eme árnyékos helyen még nem volt olyan kellemetlen a bámészkodás, de mi lesz, ha jön a hó, a fagy? S mi történik, ha egyszer valaki úgy dönt, nézték immár eleget, ideje betömni a gödröt?
Ahogy egyre járhatatlanabb városunkban haladnak a dolgok, minden bizonnyal kerül egy másik luk, amely „munkát ad” akár hónapokra egy maroknyi embernek. A mi pénzünkből, értünk...