Előkerülnek az osztálynaplók, benne a régi és új névsorokkal, a tantárgyak megnevezése alatt ellenben egyelőre üresek az oszlopok. Vajon kinek-kinek milyen számok kerülnek oda év végére, mennyire fedik az adott jegyek a valós tudást, akarja-e egyáltalán ez az ország, hogy kiderüljön az igazság gyermekeink felkészültségéről, a pedagógusok hozzáállásáról?
Igaz ugyan, hogy a kamerákkal ellen­őrzött vizsgáztatás, az új tanévtől meghir­detett osztályellenőrzések, megszaporodó és megszigorított felmérések azt a látszatot keltik, mintha fontos lenne a valós helyzet ismerete, de miközben az oktatási miniszter azt hajtogatja, mindez a jövő nemzedékének érvényesülését, a társadalom fel­emelkedését szolgálja, az érintettek azzal szembesülnek, hogy ami hétfőn fehér, lehet, kedden már fekete.
Egyetlen törvénye van az oktatásnak, de el nem készült alkalmazási módszertan több száz, amit pedig összeállítottak, azt is több rendben vitatják aszerint, hogy melyik pártnak milyen érdeke fűződik a halasztáshoz. Többek között ezért nem indul el a román nyelv külön tanterv szerinti oktatása a nemzeti kisebbségek számára, nem ké­szülhetnek el a magyarul megírt tanköny­vek, nem hirdetnek hét éve tan­könyv­pályázatot, nem módosult a készségek, képességek fejlesztése irányába az oktatás tartalma, nem változott a lexikális tudást igénylő követelményrendszer. Ma­radt a reform előkészítésének örökös álla­potában minden. Maradtak a gyenge vizsgaeredmények nyolcadik osztály után, az érettségin és a pedagógusok versenyvizsgáján, ma­radt több ezer ingázó diák támogatás nélkül, falusi iskolák ivóvíz, torna­terem és több évig egy helyben tanító pe­dagógusok nélkül. Csupán annyi változott, hogy a korábbinál is kisebb a tanulási kedv, a pe­dagógusok hivatásérzete, ellenben több az iskolát elhagyó diák, a munka nélküli fiatal, nagyobb a kilátástalanság, az elszegényedés, az elvándorlás.
Stabilnak, állandónak szinte semmi nem mondható az oktatásban (sem), pedig azt a mindenkori hatalomnak is tudnia kell, erős házat csak erős alapokra lehet építeni.