Markó magyarázkodik

2008. január 23., szerda, Közélet

Az ügyészeknek már nincs okuk arra, hogy kihallgassák az előre felvett szerzői jogdíjak ügyében, mivel a vizsgálat elindítása óta megírt három könyvet ― jelentette ki tegnap Nagyváradon Markó Béla RMDSZ-elnök újságírói kérdésre válaszolva.

Kifejtette, amióta a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatba kezdett a jövedelem bevallásában szerzői jogdíj cím alatt szereplő összeg miatt, kiadott egy könyvet azok közül, amelyekre megkapta az illető összeget. ,,Az ügyészek nem hallgattak ki az utóbbi időben, és azt üzenem nekik, hogy már nincs is okuk rá, mivel a vizsgálatok elkezdése óta már három könyvet írtam" ― mondta Markó. A Korrupcióellenes Ügyészség azért indított vizsgálatot Markó ellen, mivel a 2006-os jövedelem-bevallásában romániai viszonylatban irreálisan nagy, 90 000 lejes szerzői jogdíjakból származó bevétel szerepelt, az összeg meghaladta politikusi jövedelmét. Markó akkori magyarázata szerint öt évre eladta szerzői jogait egy erdélyi és egy magyarországi kiadónak. A korrupcióellenes ügyészek 2006 novemberében indítottak vizsgálatot az ügyben. (-kas)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2008-01-23: Közélet - x:

Frunda elégedett (Jogi helyett monitoring bizottság)

Nem nyerte el Frunda György RMDSZ-es szenátor az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében a jogi bizottság elnöki tisztségét, pedig erre hivatkozva mondott le decemberben az európai parlamenti képviselői mandátumról.
2008-01-23: Közélet - B. Kovács András:

Ki kit tart el? (Kármentő)

Huszonöt olyan nagyvállalat telephelye található a megyében, mely csak az alkalmazottak után járó kötelezettségeit fizeti a háromszéki pénzügyi hivatal kasszájába — olvassuk a Háromszékben a megyei adóhivatal főnökének tájékoztatóját, és elgondolkodhatunk azon, hogy helytálló-e a cím, mely alatt mindez megjelenik, s mely nem kevesebbet állít, mint azt, hogy eltartott megye lennénk.