A leander (Nerium oleander L.) egyike azon kedvelt kerti dézsás növényeinknek, amelyek mediterrán-afrikai őshazájuk miatt nem viselik el a mi tájainkra jellemző tartós fagyokat, és ezért megfelelő helyen és hőmérsékleten kell teleltetnünk.
Inkább latin nemzetségnevéből képzett leanderként ismert, bár szebb és magyarosabb neve a babérrózsa. Nemzetségének egyetlen képviselője a Földközi-tenger partvidékétől Kis-Ázsián keresztül Indiáig és tovább Kína melegebb éghajlatú területéig. Itt örökzöld növény. Nevét Nériusztól, a vizek görög istenétől kapta, akinek leányai (a hableányok) a nereidák. Egyébként a dél-európai országok közönséges út menti bokra (fája), spontán jelenléte jellemző a vízmosások, vízpartok mentén (innen a neve is).
Tejszerű nedve és valamennyi része mérgező (mérge az oleandrin nevű glükozida, és a digitáliszhoz hasonlóan a szívre hat). Hosszúkás, bőrszerű levele hármas együttállásban látható a hajtáson. Virága leggyakrabban a rózsaszín különböző árnyalata, de van fehér és sárga virágú leander is. Termése hosszúkás barna, röpítőszőrös. A csúcson nyíló csoportos virágai júniustól októberig kitartanak, és az enyhébb faggyal még „megbirkóznak”. A növényt ezután be kell vinni, megmetszeni és pincében, zárt erkélyen, hűvösebb szobában tartani március-áprilisig. A lemetszett hajtások vízben (nedves homokban) két hónap alatt meggyökereznek. A tápanyagban gazdag talajt igényli és meghálálja. Szárazságtűrő (ennek őshazájában gyakran van kitéve), de gyorsan gyarapodó gyökérzete miatt 3–4 évente át kell ültetni.
Drogja, amelyet a gyógyszeripar szívgyógyszerként (szívgyengeségre) a virágzás előtt levett és szárított levelekből von ki, ugyan gyengébb hatású a digitálisznál, ám előnye a gyorsabb és kevésbé tartós hatása.
