Fordulat, meglepetés pedig nem történt: Angela Merkel és konzervatív pártja hatalmas fölénnyel győzött, néhány mandátumon múlt csak az abszolút többség megszerzése a törvényhozásban.
Hogy a kancellár újraválasztása hoz-e majd érdemi változást az európai válságkezelés módozataiban, az uniós tagállamok és Brüsszel kapcsolatában, arról korai volna találgatásokba bocsátkozni, hiszen Merkelnek mindenekelőtt szövetségeseket kell keresnie, miután eddigi partnereik nem jutottak be a törvényhozásba, ily módon pedig a konzervatív-szocialista nagykoalíciót sem tartják valószínűtlennek. Abban viszont egyetértenek a politikai és gazdasági elemzők, hogy radikális irányváltásra nem kell számítani. Marad hát a költségvetési és pénzügyi fegyelemre épített gazdaságpolitika, marad a német szigor, a kőkemény feltételrendszer az euróövezet eladósodott és segítségre szoruló országaival szemben, mint Görögország, Portugália, Spanyolország. Az Európai Unión belüli integráció elmélyítése vonatkozásában pedig minden bizonnyal marad a német óvatosság. Nem kell arra számítanunk, hogy jelentősen növekedne a brüsszeli intézmények, a Bizottság vagy az Európai Parlament hatásköre, mi több, Merkel újabban a brüsszeli központosítás helyett inkább a tagállamok megerősödésének szükségességéről és azok együttműködéséről beszélt. Szakértők szerint ugyanis a kancellár felismerte: a válság által felszínre hozott gondokat a túl nehézkesen működő Európai Unió a jelenlegi formájában nem tudja megoldani, az új kihívásokra pedig könnyebb választ találni, ha a tagországok kellően erősek.
Mindaddig azonban, amíg általunk is érzékelhető változás következne be az európai válságkezelésben és az integrációs folyamatban, jó lenne, ha megtanulnánk járni a német úton. Amely nem túl látványos, érdekes, nem is oly fordulatos, sok munkát, fegyelmet követel – de célba vezet. Németország gazdasági-társadalmi helyzete erről tanúskodik.