Közgazdászok vándorgyűlése
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) október 18–20. között Nagyváradon szervezi meg vándorgyűlését. Az immár huszonkettedik rendezvény Erdély legnagyobb nemzetközi jellegű közgazdász-találkozója, ahová az idén premierként hat szekcióban közel 40 előadó-meghívottat várnak, közöttük a Magyar Nemzeti Bank elnökét. További részleteket a konferencia programjáról, az előadókról, a jelentkezési feltételekről a rendezvény honlapján olvashatnak: www.vandorgyules.rmkt.ro.
Három éve a helyi piacon
A Garanti Bank sepsiszentgyörgyi fiókja három éve nyitotta meg kapuit, és jelenleg a hálózat egyik legdinamikusabban fejlődő fiókja – áll a bankközpont közleményében. Jelenleg a pénzintézet portfóliójában 21 ezer kis- és középvállalkozás szerepel, tíz százalékkal több, mint egy évvel korábban, a hitelezők negyede is ebből a kategóriából kerül ki. Ezt a cégek igényeinek megfelelő ajánlatokkal sikerült elérni elsősorban likviditási gondjaik orvoslására. Az országos hálózat jelenleg 78 fiókkal és ügynökséggel dolgozik a BancoSmart pénzautomaták száma meghaladja a 250-et, a fizetési terminálok (POS) száma 7650. A pénzintézet anyabankja, a Turkiye Garanti Bankasi a Bloomberg Markets szerint világviszonylatban a legerősebb húsz bank listáján szerepel, egyedüliként Romániában. Szeptember 17-től egyébként további öt bank társaságában a Garanti Banknál a sepsiszentgyörgyi Tega-számlák kifizetése is lehetséges, akár készpénzzel, akár bankautomaták, akár internet segítségével, illetve közvetlen számláról.
Külföldi bérek magyaroknak
Idén február és augusztus között a Tjobs.hu platformon elérhető állásajánlatokból összeállítható a külföldön dolgozó magyar állampolgárságú munkavállalók bérezési toplistája. Eszerint az egészségügyben egy németországi állásajánlat betöltése havi bruttó 4500–8500 euró, elsősorban szakorvosokat kerestek a belgyógyászat, kardiológia, geriátria, gasztroenterológia, endokrinológia, tüdőgyógyászat terén. A németországi mobilfejlesztés és IT munkakörre jelentkező magyarok számára a bérezés legtöbb 5000 euró, a legmagasabb fizetést idősgondozás-betegápolás munkakörben diplomás ápolók számára ajánlották, havi bruttó 4000 eurót. Az autószerelők számára Norvégiában angolul legalább társalgási szinten beszélő autószerelők és teherautó-szerelők számára például havi bruttó 3000 eurós bérezést kínálnak. A vendéglátóipar, idegenforgalom kategóriába sorolt folyami hajón legtöbb bruttó havi 2500 eurót fizetnek a séfeknek.