Az idősebb sepsimagyarósiak emlékeznek az ötvenes évek közepére, amikor a falu református templomát „konzerválták”, amikor olajfestékkel kenték le a teljes belső bútorzatot, ajtókat, mindent, ami fából volt.
Gyászos, letargikus hangulatúvá vált Isten háza. Arra is emlékeztek, hogy egykor csodásan festett kazettákban gyönyörködhettek a templomban. Az eredeti állapot visszaállítására azonban nem volt módjuk. Egészen addig, míg a gyülekezet a megyei tanácshoz benyújtott pályázatával pénzt nem nyert erre. A megfelelő szakember is megkerült Sánta Ferenc képzőművész-restaurátor személyében.
A pályázati pénz ugyan nem lett volna elég, de sokan odaálltak a munka mellé. Az is megtörtént, hogy egyszerre heten dolgoztak, így egy hónapos kemény munka után újra régi pompájában díszeleg a templom. Ebben az esetben előnyt jelentett, hogy a XVIII. században épült hajlék nem szerepel egyetlen műemléklistán sem. Ellenkező esetben olyan követelményeknek kellett volna eleget tenni, melyeket anyagilag nem bírt volna meg az egyházközösség.
A legszembeötlőbb a változás a karzat kazettáin. Az eltüntetett barna olajfestékréteg alól előtűnt a virágminta. A karzat alatt érdekes, ritkán látható, hajlított deszkaburkolat található – ez is festett. Teljességében pompázik a szószék és a Mózes-pad fa ornamentikája. Megújult az Úr asztala is. Lapján most jól látni adományozója, Kóréh András nevét, lábai patinás aranyszínt kaptak. A jómódú Koréh a hatszögű ólomkeretes hutaüveg-ablakok készítéséhez is hozzájárult – neve ott az egyik ablakkereten. Hat ólomüveges ablaka volt egykor a templomnak, ezeket évtizedekkel ezelőtt leszerelték. Ott porosodtak az orgonakarzat feljárója alatti sarokban. Időközben sérültek, az egyik el is tűnt. A megmaradtak – ha hiányosan is – most újra az ablaknyílásokat díszítik. A szószéket számtalan alkalommal lemeszelték, a mész betöltötte az egykori domborulatokat. Ezeket is elővarázsolták, a restaurálás során kiderült, hogy a mintázat egykor kék festést is viselt. Ehhez igazodó, kékes árnyalatot kaptak a padok is. Megújultak a templom ajtói, a famunka régi idők szépségét mutatja újra. A templomhajót két csillár világítja meg. Egyikük alsó része majolikából készült, a régiségkereskedők jelentős összeget is adnának érte. A csillárok eredete ismert, a huszadik század derekán Simon Zsuzsa két nagynénje, Bartha Vilma és Oláh Julianna ajándékozta, a lámpák ennél korábban készültek.
Hátramaradt a mennyezet felújítása. Sánta Ferenc sejti: a mészréteg alatt akár festett részek is megbújhatnak. Az orgona is javításra szorult. Évekkel ezelőtt szétszedték, az alkatrészek ott porosodnak a karzaton. Ki kell cserélni a padló deszkáit is – az anyag biztosítására Uzon polgármesteri hivatala tett ígéretet. Utoljára 2008-ban cserélték a deszkákat gombafestőzés miatt. A felszedett padló alatt emberi csontokat találtak. De nem kutattak tovább, a maradványokat nagy sietséggel visszatemették, a padló alá kavicsos homokot terítettek – idézte fel Simon Zsuzsa, a templom történetének kitűnő ismerője. Kónya Ádám egykor felvetette: talán meglepetéseket rejteget a templom alapja, ha a falak mentén mélyebbre leásnának, érdekes dolgok kerülhetnének elő. A további restauráláshoz pénzre lenne szükség. „Régen adományokból gyarapodott a templom. Most a tehetős emberek visszafogottabbak” – fűzte hozzá.
