A megyeszékhelyi Kós Károly ISK utánpótlás-csapata az elmúlt napokban Ploieşti-en vendégszerepelt, ahol együttesünk teremtornán vett részt.
Sajnos, a Váncsa Albert irányította gárda elvesztette mindhárom mérkőzését, a helyi csapattól 84—72-ra, Marosvásárhelytől 74—60-re, míg Brassótól 103—70-re kapott ki. Nem termett babér a Mikes Kelemen ISK ifi I-es kosárlabdacsapatának sem, amely kedden Craiován lépett pályára. Lányaink 72—34 arányban veszítettek.
Újabb rangadóval folytatódik a férfi B-osztályos pontvadászat, s a hét végén a tavaszi idény második fordulójában a Kós Károly ISK legnagyobb brassói riválisát, a Koronát fogadja. A találkozót szombaton 11 órától rendezik a Mikes Kelemen Főgimnázium Bogdán Antal-sporttermében. A céhes városbeli KSE Hargita megyébe látogat el, ahol a Csíkszeredai ISK vendége lesz.
Három nap múlva rajtol az A-osztályos női kosárlabda-bajnokság második szakasza, s a 12. fordulóban a Mikes Kelemen ISK a Nagyváradi CSU-val mérkőzik meg. Az ősszel a Váncsa-leányok hazai pályán 82—43-ra verték meg hét végi ellenfelüket. Hajrá, lányok! További mérkőzések: Alexandria—Kolozsvár, Aradi—Târgovişte, Rapid—Sportul, Dés—Jászvásár, Govora—Olimpia. A bajnokság állása a tavaszi rajt előtt:
1. Arad 11 0 861—515 22
2. Mikes 9 2 795—513 20
3. Rapid 8 3 697—655 19
4. Kolozsvár 7 4 806—633 18
5. Alexandria 7 4 775—670 18
6. Govora 7 4 716—576 18
7. Sportul 6 5 732—609 17
8. Nagyvárad 4 7 668—751 15
9. Jászvásár 3 8 585—770 14
10. Olimpia 2 9 494—795 13
11. Dés 1 10 399—791 12
12. Târgovişte 1 10 494—744 12