Farkas Réka
Lehet arról vitatkozni, hogy reálpolitika vagy megalkuvás az RMDSZ legújabb lépése, mikor az autonóm Székelyföld vagy legalább hárommegyés önálló közigazgatási régió létrehozatala helyett csupán fejlesztési régióhoz tartozásról kérdeznék meg Kovászna, Hargita és Maros megye polgárait. Mint ahogy azon is lehet töprengeni: van-e értelme egyáltalán e lépésnek?
Nehezen szedték össze az érveket az új akciót bejelentő elöljárók is, hisz szűk másfél hónappal ezelőtt ugyanők még egy sokkal radikálisabb kérdésfelvetésről számoltak be, amely aztán úgy kopott, fogyott, ahogy teltek a hetek. Azt felhozni, hogy korábban volt már két kudarcos akció – az SZNT népszavazása és az MPP nagy megyés elképzelése – pedig egyenesen nevetséges, hisz mindkettő bukásához nagyban hozzájárult az RMDSZ, nem támogatták, sőt, számos esetben egyenesen akadályozták a polgáriak próbálkozásait. Idézzük fel a történteket: az RMDSZ-es polgármesterek közül csak néhány bátrabb mert szembemenni a felső ukázzal, és írta ki a népszavazást települése autonóm Székelyföldhöz tartozásáról, így mikor megtámadta határozataikat a prefektúra, nem lehetett több száz önkormányzat helyi akaratát felmutatni, külföld előtt is bizonyítandó a valós tömegigényt. Lett hát egy nem hivatalos népszavazás, amelynek több mint 200 ezer igenje a semmibe veszett. Pár évvel később az MPP kezdeményezte a két magyar megye és Maros magyar többségű településeinek együvé tartozásáról kiírandó referendumot. Hargita megyében, hála az RMDSZ-nek, el sem jutottak határozat elfogadásáig, Háromszéken látszólag támogatták, de a prefektusi intés után nem javították ki, hanem csendes bírósági halálra ítélték a kezdeményezést.
A korábbi népszavazási indítványok esetében a bukaresti hatalomba belesimult RMDSZ-es vezetők mindig arra hivatkoztak, alkalmatlan a pillanat, a hatályos törvények nem teszik lehetővé, halasztani kell, míg ők elfogadtatják a szükséges jogszabályokat. Aztán teltek az évek, többnyire kormányon voltak, de kedvező törvények mai napig nem születettek.
Most valahogy mégis mozgásra szánták magukat, de maradt az óvatosság és az érvek: csak olyasmit kérhetünk, amire a hatályos jogszabályok, az alkotmány lehetőséget ad. Ez pedig nem több, mint egy fejlesztési régió, amely jövője köré, sok „ha”-val fűszerezve, ha egyebet nem is, de lehet álmokat szőni. A hegy alatt hiába ülünk a nagyon kényelmes Ferrariba, ha csepp esélyünk feljutni legfeljebb a kényelmetlen Suzuki Samuraijal lehetne – mondotta a bejelentéskor Antal Árpád. Csakhogy a székelyföldi magyarságnak jelenleg se Ferrarija, se Suzuki Samuraia nincs, csupán olyan politikai vezetői, akik inkább egy helyben toporognak, még a csúcs felé tartó ösvény kitaposásától is ódzkodnak.
