Az 1848–49-es szabadságharc emlékét őrző obeliszknél rendezett koszorúzási ünnepségen Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke hangsú­lyozta: a magyar nemzetnek a hihetetlen szabadságvágy és életakarat miatt sokszor fegyverhez kellett nyúlnia, néha mér­legelés nélkül. Pákozdnál az erővi­szonyok ismeretében nem lett volna sza­bad csatába menni, mégis megtették, és sikeresen tették – idézte fel. A volt mi­niszterelnök szerint minden évszázadban egyszer a lehetetlennel szemben rántott kardot a magyarság: így tett Rákóczi fejedelem, Kossuth és az 1956-os forradalmárok is. „A belenyugvásra képtelen magyar virtus mindig arra kötelezte a nemzetet, hogy ne számolgasson és mérlegeljen, hanem a megmaradás parancsa miatt harcoljon” – fogalmazott Boross Péter. A volt kormány­fő kiemelte, Magyarországot nem béke­szerződések hozták létre, azok csak elvettek tőle. Szerte az országban és határainkon kívül emlékhelyeknél tudunk emlékezni – mondta, kiemelve: egyre gyakrabban és egyre elszántabban kell megjelenni ezeken a helyeken ahhoz, hogy a következő generációkban is erős legyen a fennmaradás igénye.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisz­térium parlamenti államtitkára felidézte az 1848-as pákozd–sukorói csata előz­mé­nyeit. Emlékez­tette hallgatóságát ar­ra, hogy a szabadságharc történetének sorsdön­tő eseménye volt a pákozdi csata, ahol Jel­lasics 16 ezer fős reguláris csapatokkal találta szemben ma­gát, és nem szedett-vedett felke­lő hordák­kal. Megjegyezte, hogy a korábban ki­vívott jogokról való lemondás lett volna az ára a szabadságharc elkerülé­sének. Az államtitkár szerint a pákozd–sukorói csatát követően a szabadság­harc a had­műveletekről, a katonák és hadvezérek teljesítményéről szólt. Vargha Tamás hangsúlyozta, hogy a történelmi diadal forrása a pákozdi csata fővezé­rének és egyszerű katonáinak helytállá­sa volt. Ez a helytállás le­gyen példa a jelen számára és a jövőről való gondol­kodásunkat formáló erő – mondta.