Csak ezzel magyarázható az RMDSZ legújabb dilemmája, hogy előválasztások útján vagy pedig küldöttgyűlésen döntsék el, kik szállnak versenybe az önkormányzati szavazáson. Újabban olyan vélemények is elhangzottak — például Kovács Péter, az ifjúsági hatóság elnökének szájából —, miszerint populista módszer az előválasztás.

Márpedig demokráciában igazán nem lehet vitás, hogy populizmus-e az, ha a polgárok maguk választják meg vezetőiket. Ha ezen kezdünk el dilemmázni, joggal vetődik fel a kérdés, mire volt jó a rendszerváltás. És hogy volt-e egyáltalán igazi rendszerváltás. Kétségkívül, vannak hátrányai és veszélyei annak, ha előválasztások útján kerülnek ki a polgármesteri és más vezetői tisztségekre pályázók. Például, hogy nem egy nagyon szűk csoportot képviselnek. Mint ahogy van igazság abban is, hogy Székelyföldön az RMDSZ-nek nagy valószínűséggel elsősorban a Magyar Polgári Párttal kell megmérkőznie, márpedig párttal csak pártként lehet felvenni a versenyt. De az mégiscsak tagadhatatlan, hogy nagyobb a legitimitása a közösség által hozott döntésnek, mint egy szűkebb, gyakran az érdekek függvényében megalakult testület döntésének.

Az RMDSZ valós dilemmája azonban mégsem ez kellene hogy legyen. Háttérbe szorul ugyanis az a tény, hogy a szövetség érdekképviseleti szervezetként jött létre, nem pedig politikai pártként. A jelek szerint pedig azzal senki nem foglalkozik, miért is kell a pártosodás útján elindulnia. Miért is nem volt képes érdekképviseletként működni? Miért nem alakított ki igazi kommunikációt az erdélyi magyar értelmiséggel, a civil szervezetekkel, az egyházakkal?

Márpedig ezek, s nem pedig a pártosodás lennének az igazán fontos kérdések. Megválaszolásuk előrelendíthetné a szövetséget, Caragiale szavaival élve akár azt is mondhatnánk, ha árulás, hát legyen, de tudjunk róla mi is...

Csakhogy a parlamenti választásokon végzetesnek bizonyulhat, ha az erdélyi magyarok pártként viszonyulnak a szövetséghez. Még mindig jobb a sokaság, mint ha kilenc-tíz ember választ baráti köréből számunkra vezetőket.