Amikor nemrég egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról adott hírt a hazai sajtó, sokan gondolhattak arra, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának intése, miszerint Románia igen lemaradt az egyházak ellopott vagyonának visszaszolgáltatásával, lépéskényszerbe hozta a bukaresti hatalmat, s fukar kezekkel ugyan, de a történelmi magyar egyházaknak visszaszolgáltatott egy-két ingatlant, igaz, olyannyira óvatosan, hogy máig sem publikus, kik voltak a szerencsések.
Biztatónak tetszik az is, hogy a bizottság felébredt tetszhalálából, melyet egykori munkatársainak, Markó Attilának, Marosán Tamásnak elítélése okozott.
Markó Attilának e hónap közepe táján – fellebbezése nyomán – ismét bíróság elé kell állnia. Jusson eszünkbe: a Mikó-kollégium körüli cirkuszt két önző, ebül szerzett vagyonának kis részéhez, a Mikó tanári lakásaihoz foggal-körömmel ragaszkodó polgártársunk bosszúja indított el. Markó Attila lelkiismeretes köztisztviselőként, a visszaszolgáltatási bizottság vezetőjeként azt tette, amit a rendelkezésére álló dokumentumok alapján tennie kellett: aláírta a Székely Mikó Kollégium református egyháznak való visszaszolgáltatását elrendelő határozatot. S mert e vagyon részei az egykori tanári lakások is, a benne élő két lakó kivagyiságból, bosszúból, Isten a megmondhatója, miért is, hatalommal való visszaélés címén feljelentést tett Markó Attila és munkatársai ellen. Sok vesztes per után 2012-ben a két atyafinak sikerült Buzăuban olyan bíróra szert tennie, aki három év börtönre és 1,2 millió lejes kártérítésre ítélte a visszaszolgáltatást aláíró köztisztviselőket. Marosán Tamás, látva a román igazságszolgáltatás licsi-locsi voltát, áttelepedett Magyarországra. Markó maradt, s igazsága tudatában igyekszik vesszőfuttatását méltósággal viselni. Ő maga írja: közössége mindig is kiállt mellette, tüntetést is szerveztek Sepsiszentgyörgyön, bűntelenségének tudata is erősíti. De a két tisztes korú sepsiszentgyörgyi magyar férfiú mégis pokollá tette az elmúlt éveit, s a román igazságszolgáltatás képlékeny volta miatt a jövő, akár egy nagy ismeretlen, úgy tornyosul előtte.
A feljelentők meg nyugodtan élnek, sétáltatják unokáikat, gazdálkodnak Zalánban, s bizonyára örülnek, hogy – eddig legalábbis – célt ért bosszújuk. Az igazságszolgáltatás bekötött szemmel ítélkezett. Nem semlegessége, hanem vaksága jeleként. Vagy ami még elszomorítóbb: pénzért?
