Elment Tőzsér József is, végérvényesen az elágazó ösvények kertjében bolyong, emlékeinkben, anekdotákban, történetekben él tovább az ember, aki a könyvek szolgálatának szentelte életét.
Könyvterjesztőként indult, a nyolcvanas évek elején a könyveket házhoz szállító Tőzsér-postával lett ismert a nem túlságosan elkényeztetett hazai olvasók körében. Már a változások után alapította meg a Pallas – Akadémia Könyvkiadót, idén májusban ünnepelhettük, hűséges olvasói és szerzői, a kiadó huszadik évfordulóját. Két évtized alatt a Pallas körülbelül 580 kötetet jelentetve meg, az erdélyi magyar kultúra egyik meghatározó könyvműhelyévé vált. Nem véletlenül írtunk kultúrát! Tőzsér a Kriterion-modellt követve nemcsak a szépirodalomra helyezte a hangsúlyt, történelmi, néprajzi, művészettörténeti, helytörténeti, turisztikai munkákat is megjelentetett, meséskönyveket, képzőművészeti albumokat is.
Tőzsér jó évtizede súlyos betegséggel küszködött, de nem adta fel, szervezőkészsége odafigyeléssel, türelemmel és kitartással párosult, könyvesboltokkal is rendelkezvén, kiadója talán a legtöbbet tett a szintén akadozó könyvterjesztésért, s nem utolsósorban a húsz esztendő alatt közel nyolcszáz író-olvasó találkozót is szervezett, ébren tartandó az író és olvasó közötti érzékeny kapcsolatot. A mai áldatlan helyzetben ez több, mint figyelemre méltó. Remélhetőleg özvegye, fia, munkatársai folytatják töméntelen áldozattal járó munkáját, legyen Neki könnyű a föld. Páskándi Géza általa oly nagyon kedvelt versével búcsúztatjuk:
A nyúl miatyánkja rövid:
az ámen előtt lelövik:
„Bokrot ugrom Miatyánk
Nincsen időm nagy imára.
Jön a vadász Miatyánk.”