Irdatlanul nagyméretű tábla fogadja a kovásznai Tündérvölgybe érkező vándort. Komolyabb jachtot lehetne világ körüli útra indítani ekkora vitorlafelülettel.
Hogy a Tündérvár és a Sikló közti Szélkapuból fúvó hegy-völgyi áramlat vagy esetenként az északnyugati „Csernáton szele” fel ne borítsa, hatalmas betonöntvénybe gyökereztették a vastraverzeket, melyek a hirdetőfelületet tartják. Szövege szabad fordításban a következőképpen hangzik: Botfalusi Cukorgyár. Román védjegy. Az erdélyi román, magyar és német farmerek együttműködésének európai példaképe.
Szív-érrendszeri gyógyászat, illetve négycsillagos welnessturizmus, sőt, az államelnöki protokollszállás (!) helyszínén kissé meghökkentő a látvány, de annak, aki polgári gondolkodású, sőt, tudja is, miről van szó, nem hinném, hogy kifogása lenne ellene. És talán nem ártana németül vagy angolul is felírni a szöveget, hadd figyeljen fel az a kevés idegen vendég is, aki itt megfordul. Csak azt fájlalhatjuk, hogy pl. a kézdivásárhelyi csavargyár, a kovásznai fa- és bútoripari kombinát, a szentgyörgyi ipari platform vagy akár az uzoni szeszgyár privatizációs pribékség feletti győzelmét nem hirdetheti hasonló emlékmű. Ámbár – amíg nem késő – utóbbiak lelakatolt kapui elé is állíthatnánk egy-egy égig érő székely kopjafát (sőt „troicát” is melléje, hogy etnikailag is egyetértsünk), és ezekre felvésethetnénk demokratikusan választott politikusaink nevét, kiknek mandátuma(i) idején megtörténhetett a rengeteg túlórázás, nélkülözés és megaláztatás árán életre hívott „közvagyon” elkótyavetyélése.
Mellesleg sokkal kisebb, de hasonló szövegű „cukker” táblák országútjaink szélén, répaföldek peremén is megfigyelhetők. Adjon a Fennvaló további kedvező konjunktúrát a répázó gazdáknak, de az együttműködés ötletgazdáinak is. Borúra talán csak az adhat okot, hogy Erdélyben szászok bizony már csak mutatóban maradtak.
