Karácsony előtt néhány nappal diadalmasan jelentette be a mezőgazdasági miniszter: az Európai Bizottság döntése értelmében még legalább két évig mindenki hagyományos módon vághatja le a disznót, bárányt, más háziállatot, nem kell kábításhoz, altatáshoz és egyéb rafinált uniós eszközhöz folyamodni.
Nem sokkal később azonban az Európai Bizottság hivatalos levélben jelezte, szó sincs semmiféle haladékról, az állatokat csakis az európai normák betartásával lehet elpusztítani.
Elvileg tehát véget ért a hagyományos disznóvágások kora, az állat torkát késsel megszúró mészáros alakja pedig meseszerűvé válik: gyerekeink már csak régmúlt idők névtelen hőseként tartják őt számon. A múlté lehet a disznóvágással járó egész szertartás: a hajnali kelés, segítő szomszédok és rokonok serege, a hideget megszelídíteni hivatott kupica pálinka, a ropogós disznófül, a kolbásztöltés — a munka, de az élvezet is. És más is. Hiszen a téli ünnepek előtti disznóvágás nem egyszerűen munka vagy élvezet, mint ahogy az állat sem egyszerű eledel. Ünnepszámba mehet az esemény, valamiféle szakralitás lengi be, amely az egész közösség számára jelent valamit.
A hagyománytól azonban mégsem kell búcsút vennünk. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy messze ide Brüsszel. Az európai hivatalnokok által kitalált szabályrendszert pedig — bármennyire részletes, állatkímélő legyen is — általában nem veszik figyelembe a gazdák. Nehezen elképzelhető, hogy tájainkon egyszer csak mindenki kábítani kezdje a sertéseket azért, hogy kímélje az állatot, esetleg elkerülje a szankciót. A disznóvágások valószínűleg ugyanúgy zajlanak, mint eddig. A mészáros kézzelfogható valóság marad, a disznófül ropog, a pálinka fogy, a disznó pedig visít. És hivatalnok legyen a talpán, aki ezért bírságot ró ki a székely gazdára.
Mert mi közül kell választani? Az Európai Unió uniformizáló szabályrendszere és a generációkon keresztül megtartott és kipróbált szokások közül. Egy állatkímélő, modern technika és a századokon keresztül felhalmozódott tudás közül. Vagy éppen a különféle rákkeltő hatású tartósítószerekkel megtömött hentesáru és a házi készítésű füstölt kolbász között. Más kérdés, hogy a hagyományos módon levágott állat húsát nem piaci értékesítésre szánják.
A disznóvágás ceremóniája azonban — ha az élelmiszer-ipari piacon nem is — a turisztikában mindenképpen hasznosítható lehetne. Gondoljuk csak el, hány nyugati turista fizetne szép összeget azért, hogy maga is részt vegyen egy igazi hazai disznóvágáson. Mert a disznó füle bizony ugyanúgy ropog a székely gazda szájában, mint bármelyik francia, német vagy angol látogatóéban.
