Bukarestben jó ideje egymást eszik a román pártok és vezetőik, az összezsugorodott ellenzék sem tud mit kezdeni magával, s inkább tovább osztódik, mint erősödne.
A miniszterelnök és az államelnök örökös vitája már csak néhány ember botrányvágyát elégíti ki, de az általános szomorúságot a schengeni csatlakozás elmaradása miatt felerősíti az a tény, hogy a mindig modellnek, példaképnek, nagy testvérnek tekintett Franciaország – ráadásul szocialista vezetés alatt – még egy darabig a szélre szorítva tartaná az országot. Bosszúságukban, de önvédelmi reflexeik révén igyekeznek magyarázatot találni mellőzésükre, feledve a gazdaságot és a politikai életet átszövő korrupciót, az igazságszolgáltatás képlékenységét, ahol az ügyészek az urak. A mellőzést a szétrajzó romániai cigányság jelenlétével magyarázzák, akik feldúlták a nyugati demokráciák kényelemhez és biztonsághoz szokott világát, de mélyen hallgatnak arról, hogy az elmúlt évtizedek alatt megszámlálhatatlanul sok euró érkezett a romák integrálására az országba. Zömét egyszerűen ellopták. Nem a cigányok.
Nos, ebben a csodavárással életben tartott országban időnként a feszültségek levezetésének másik módja a magyarokkal való bakalódás. Hogy erre jogosítványuk van a felelős embereiknek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a múlt héten Marosvásárhely rendőrparancsnoka mindközönségesen bűnözőnek, mi több, visszaesőnek nevezte azt a Lakó-Péterfi Tündét, aki a román városvezető legnagyobb rémületére magyar áru- és árcédulákat osztott a helyi zöldségpiacon. Hogy kinek árthatna az, ha a piacozó emberek elolvashatják magyarul is, hogy a murok 2 lej vagy a méz éppen 20, nehéz felfogni, de mégis megtorláshoz folyamodtak, s hogy megjöjjön Lakó-Péterfi Tünde esze, 1500 lejes pénzbírsággal sújtották.
A sértett szellemes és békés megoldásra jutott: a büntetés felét, azaz 750 lejt, egybanisokban fizetné ki, s ennek összegyűjtéséhez a székelyföldiek támogatását kérte, és kapta. Elindult a nagy gyűjtés, kicsi-nagy zsebeket kutatott, pénztárcákat ürített, s hordták a kisebb-nagyobb zacskókban a gyűjtőhelyekre a zörgő piculákat.
A szellemes akció végül is az anyanyelvünk melletti kiállás szimbólumává nőtte ki magát, mázsányi aprópénzzel állt ki Péterfi Tünde igaza mellett közössége, melynek révén a morcos, hatáskörét meglehetősen ostobán túllépő rendőrparancsnok is nevetségessé vált.
Különben a következő lépése bizonyára az lesz Marosvásárhely anyanyelvünkért megmozduló asszonyának és barátainak, hogy beperelik azt a rendőrparancsnokot, s kikövetelik a még mindig 45 százaléknyi magyar lakossal rendelkező városban, hogy román rendőrök ne szabhassanak gátat a magyar nyelv használatának.
