Gyakran és különösen, amikor hallom a pártkatonák sorából előléptetett, a városunk, megyénk sportjával köszönőviszonyban sem levő sportvezetőket, amint dicsekednek, bolhából elefántot csinálva. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretik a sportot, nem, hiszen imádnak meccsekre járni, hogy ott bebizonyítsák, mennyire nem ismerik a játékszabályokat, hogy kiordibálhassák a bennük felgyülemlett zagyvalékokat, amelyeket pártjuk gyűlésein nem tehetnek meg, mert pártvezérük nem nézné jó szemmel hetvenkedésüket.
Nem dicsekedni, bolhából elefántot csinálni kellene, hanem mindenekelőtt megtanulni, mit jelent sportvezetőnek lenni, s mint ilyennek, mi a kötelessége mind a sportegysége vezetése, mind a népszerűsítése terén, hogy ily módon is szponzorokat, híveket szerezzen klubjának. Na persze, mindehhez tudni kellene sportegysége szakosztályainak helyét a hazai sportéletben, tudni kellene, hol áll az a sportág és sportolói a nemzetközi sportmozgalomban, illene ismerni sportegysége történetét, eredményeit, az eredményeket elért sportolókat, edzőket, tisztelni kellene az alkalmazottakat.  tisztában kellene lenni azzal, hogy tulajdonképpen mi is az általa vezetett sportegység feladata, az általa adminisztrált sportbázis hivatása. Nem azt a létesítményt kell tovább csiszolni, csinosítani, amelyiket már csinosan, korszerűsítetten vett át elődjétől, hanem azokat is, amelyeket – lásd az atlétika-, a futballpályát, a lelátót, a pályák környékét... – kikezdett az idő vasfoga, amelyek ott állnak használhatatlanul. Tudja-e egyáltalán, hogy mikor volt azon az atlétikapályán verseny, és milyen verseny volt az?... Tisztában kellene lenni azzal is, hogy a sportegység megszüntetett szakosztályai (csapatai) helyére milyen sportágakat indított vagy szándékszik beindítani, azoknak milyen edzéslehetőségeik vannak. Birkózóknak, cselgáncsozóknak, dzsiudzsicuzóknak terem kellene, és külön terem a tornaszakosztálynak. Mikor kezdik el ezen termek építését, és hol, a stadion melyik részén? Ezzel kellene dicsekedni, s nem azzal, hogy amit örököltünk, arról letöröltük a port. Szép dolog az is, de nem eget rázó.
Ez az egyik nagy probléma. Az egyik, mert van egy másik is, melynek ismertetését azzal az aranymondással kezdeném, hogy „a fejétől büdösödik a hal”... Úgy vélem, sejtik már, hogy mire gondolok... Úgy van, arra a megyei sportigazgatóságra, melynek alárendeltje az előbbi sportegység, s mely a mai napig sem értékelte ki az előző esztendő (2012) teljesítményét, a mai napig sem készítette el az idei esztendő sportnaptárát, megyénk sportmozgalmának kalendáriumát, mely azt sem tudja már, hogy mikor tartott utoljára sajtótájékoztatót, és milyen témakörben, mely még mindig adósa sportéletünknek a saját rendezésű rangos versenyekkel... Tudom, tudom, mottójuk, jeligéjük: „Semmi öröm nincs abban, ha semmit sem kell csinálnod. Az igazi öröm abban van, ha sok mindent kellene csinálnod, de nem teszed.” Hej, pedig tudnia kellene a sportigazgatóság vezetőjének, hogy a kemény munka még nem ölt meg senkit, tehát nyugodtan kockáztathat.
Nem, nem ők a hibásak azért, hogy messze-messze az elvárások szintje alá döngölték sportéletünket – megyénk sportmozgalmának zászlóvivőjére és a megye egész sportjára gondolok –, hanem azok, akik azokba a fránya igazgatói székbe ültették őket. Egyik kezemen is meg tudom számolni az országos szinttel kacérkodó (a nemzetközi rendezvényeket ki is hagyom, mert minek azok) sportversenyeinket (tévedés ne essék, ebből a felsorolásból kihagyom a sportjátékok bajnoki fordulóit, mert azokhoz a sportjátékokhoz egyik említettnek sincs semmi köze), s amik voltak, azokat nem a megyei sportigazgatóság, nem a „zászlóvivő” sportegység szervezte, rendezte, hanem némely sportegységek, gondolok itt a Gáll Lajos Futókörre, az Alpin Sportra, a TriAlutára... hogy most hirtelenjében néhány nevet is említsek.
Meddig nézi tétlenül ezt a kialakult helyzetet a város, a megye? Már rég kellett volna jelezniük Bukarestnek, hogy mi a helyzet Sepsiszentgyörgyön, s kérniük, hogy intézkedjék az a felső szerv, melynek fennhatósága alá tartozik az igazgatóság és alárendeltje.