Olaszországban például utcákat neveztek el az ’56-os magyar forradalmárokról. E sorok írója az elmúlt esztendőben személyesen látta, lefényképezte, hogy a földi paradicsomként emlegetett Capri szigete névadó városának tenyérnyi főterét – ahol annyi világnagyság fordult meg – az 1956-os magyar forradalmárokról nevezték el. 2011-ben a Magyarok Világszö­vet­ségének kiadásában – alulírott szerkesztésében – jelent meg a Hősiesség, Tisz­tesség, Méltó­ság című kötet, amelyben először fogalmazódott meg: az 1956-os szovjet katonai intervenció, a forradalom és szabadságharc vérbe fojtása 50 milliárd dollár kárt okozott Magyarországnak és a magyar népnek! Mikor kerül sor a jóvátételre? S mekkora a veszteség, mely pénzben nem mérhető? Olyan kérdés ez, amelyre egyelőre semmilyen válasz nincs!
Tizenöt egykori, ma a világ különböző országaiban, nagyrégióiban élő forradalmár Az általam átélt forradalom gyűjtőcímen fogalmazta meg 1956 egyetemes tanulságait és legszemélyesebb élményeit. Mindannyian elismerést, hírnevet vívtak ki a magyar nemzet egészének. Sajnos, ezzel az elismeréssel, hírnévvel az 1989. évi rendszerváltást követően sem élt kellőképpen a magyar nemzet, az általuk felhalmozott kapcsolattőkét sem kamatoztatta az ország. Holott a világ számos kiválósága, szellemi, tudományos nagysága a legnagyobb elismeréssel méltatta a magyar nép Dávid–Góliát-harcát.
A romániai magyar sajtóban – legjobb tudomásom szerint – először jelenik meg John F. Kennedy amerikai elnök 1960. október 23-án megfogalmazott méltatása és az orosz felsőház bocsánatkérése.
Albert Camus A magyarok vére című, sokszor idézett, 1957. október 23-án, a magyar forradalom első évfordulóján papírra vetett vallomása annak igazolása, hogy a lelkiismeret csak megszólal a vezető és felelős politikusokban, szellemi, irodalmi nagyságokban, prominens személyiségekben! Törvényszerű, hogy néhány sorát idézzük!
 „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.”

Méltató szavak után
John F. Kennedynek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének 1960. október 23-án – a magyar forradalom kitörésének negyedik évfordulóján – megfogalmazott nyilatkozata, az orosz felsőháznak, a Szö­vetségi Tanácsnak a forradalom 50. évfordulóján tolmácsolt bocsánatkérése, melyet Jelcin, később Putyin elnök hasonló gesztusai is megerősítettek, XVI. Benedek pápának az 50. évfordulóra küldött üzenete, az Európai Parlament állásfoglalása a magyar forradalom 50. évfordulójáról és annak történelmi jelentőségéről, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének a magyar parlamentben az 50. évfordulón elhangzott beszéde – ezek mind-mind azt bizonyítják: az 1956-os magyar forradalom nemcsak a szovjet birodalmon ejtett gyógyíthatatlan sebet, hanem a szabadságért, függetlenségért, az emberi méltóságért vívott harc új, addig ismeretlen lehetőségét villantotta fel. Az említettek közül a legkevésbé ismert Kennedy elnök nyilatkozata és az orosz felsőház bocsánatkérése. John F. Kennedy amerikai elnök nyilatkozata a magyar nép és nemzet egészének szabadságvágyát emelte kivételes reflektorfénybe:
„1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és szabad nemzetek krónikáiban, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, bármekkora áldozatot követelne. Az amerikaiak soha nem fogják – egyetlen fórumon, egyetlen szerződés nyilatkozatában, sem szóval, sem gondolatainkkal – elismerni a szovjet uralmat Magyarországon. Magyarország nem érzelmi vagy politikai alapon követeli a függetlenséget és a szabadságot. Ez a követelés mélyen gyökerezik történelmében, kultúrájában, törvényeiben. Bármi­lyen báb­kormányt tartanak fenn, nem hisszük, hogy ezt a követelést feladnák.”

Megkésett bocsánatkérés
Ez a kivételes elnöki elismerés bennünket, erdélyi magyarokat és székelyeket is piedesztálra emel. Mint ahogyan az orosz felsőház bocsánatkérése azoknak a romániai magyaroknak és a börtönökben velük együtt szenvedő románoknak is szól, akiket kivégeztek, meghurcoltak, akik a különböző megsemmisítő munkatáborok poklaiban szenvedtek: „…a tisztesség és a méltóság érzésétől áthatva, lelkünkben erkölcsi felelősséget érzünk múltunk egyes fejezeteiért, és reméljük, hogy a mai magyar társadalom méltányolja sajnálatunk őszinteségét azzal kapcsolatban, ami 1956 októberében-novemberében Magyarországon történt”. Az elismerés, a bocsánatkérés egyformán szól a szovjet tankokat Molotov-koktéllal levegőbe röpítő pesti srácoknak, a 200 ezer fős, állig felfegyverzett szovjet hadsereggel szembeszálló gyerekeknek, fiatal lányoknak, az őket féltő szeretettel óvó, a harci cselekményektől távol tartani akaró, de végül a gyerekeik akaratába beletörődő édesanyáknak, az utcán elföldelt névtelen hősöknek, de azoknak is, akik Magyarország határain túl – magyarként – ugyanúgy éreztek, mint anyaországi sorstársaik.

Dacolva az erőfölénnyel
Ma már adatok egész sora áll rendelkezésünkre a világtörténelemben egyedülálló és aránytalan erőviszonyok érzékeltetésére. A szovjet ármádia 200 ezer fős, állig felfegyverzett hadserege rendelkezésére állt 3782 harckocsi és önjáró löveg, 1085 aknavető, 13 735 gépkocsi, 760 légvédelmi löveg és 353 repülőgép, miközben a magyar forradalmároknak egyetlen repülőgépük sem volt, a harckocsiknál az erőviszony 631 volt a háromhoz, az aknavetőknél 109 a kettőhöz, a légvédelmi lövegeknél 126 az egyhez. A létszámban és harci technikai eszközökben megmutatkozó és elsöprő erőfölényük ellenére a magyar szabadságharcosok ideig-óráig sikerrel vették fel a harcot a szovjet csapatokkal.
A súlyos harcok, a nélkülözés, éhezés ellenére a forradalom és a szabadságharc a világon és a világtörténelemben sehol nem tapasztalt erkölcsi magasságba emelte a magyar nemzet egészét! Kirakatok fosztogatására még a szétlőtt, szétbombázott ékszerüzletekben sem került sor! A világ minden részében, ahol forradalmak törtek ki, azonnal elkezdődött a fosztogatás, a rablás, az erőszak, a gyilkosságok sorozata. Magyarországon minderre nem került sor! A forradalmi harcoknak ezen egyedülálló tisztasága korábban teljesen ismeretlen jelenség volt. Csoda, hogy az erdélyi, romániai magyarok – a regnáló kommunista diktatúrával kollaborálók, haszonélvezők kivételével – azonnal a forradalmárok mellé álltak, a rádiókészülékeken csüngtek, és azon törték a fejüket, miként  tudnának segíteni.
Ezekben a napokban a világ minden részében, ahol magyarok élnek, minden szabadságszerető, szabadságra vágyó országban megemlékeznek, fejet hajtanak „a világ csodájaként” emlegetett 1956-os magyar forradalom mártírjai, elítéltjei, meghurcoltjai, szimpatizánsai előtt.

Capri főtere: Piazza Martiri d’Ungheria 1956. Miközben a földi paradicsomnak nevezett Capri szigetén Capri városka egyetlen, tenyérnyi főterét Magyar­ország 1956-os mártírjairól nevezték el, és ezt büszkén mutogatják, addig Erdély­ben, ahol bírósági ítélettel tizennégy embert – tizenkét magyart és két románt – végeztek ki, egyetlen tér, utca sem viseli a mártírok nevét! Még Marosvásárhelyen, az RMDSZ-többségű tanács idején sem sikerült elérni, hogy a város valamelyik utcája Orbán Károly, Dudás József, dr. Kónya István Béla vagy Huszár József nevét viselje. Az 1956 ürügyén elindított megtorlás ma­gyarellenes jellegét bizonyítja: miközben a Szoboszlai-perben tíz személyt végeztek ki, addig a Ion Antonescu marsall, háborús bűnös nevével fémjelzett perben csak négyet. A nürnbergi perben is tizenkét személyt végeztek ki! Az említettek országokat, földrészeket döntöttek pusztulásba, emberek tízmillióinak haláláért felelősek, miközben Szoboszlai Aladár plébános elméleti szinten ke­reste az erdélyi kérdésre a megoldásokat!