A zalánpataki üvegcsűr lélekharangja bizonyára meghúzatlanul is megkondult, amikor Háromszék egyik ezermestere, Karácsony Zoltán a túlsó partra érkezett. Hányat temetett az 1750-ből való kis harang a gyorsan pergő esztendők alatt?
Autodidakta helytörténészt, székely ezermestert kísértek ki az Ársica alatti örök nyugvóhelyre. Feltűnő szorgalommal és megszállottsággal gyűjtött minden adatot a Kálnoky-féle üveghuta történetéről, hiszen családjának őseit is ez a manufaktúra, ennek vonzóereje csábította Egyedmezejére. Így hívták ezt a helyet a 17. század derekán. Az ő családja a puka alatt telepedett meg, amire mindig büszke volt. Ez volt a kvarcit-törő berendezés, finom porából készült olvadékból fújták az üveget. A pukát, de más mozgó gépezetet is egy kis vízfolyás működtette, ami a bennvaló udvarán csurog át. Tudom, hol volt a huta, ássuk meg – mondta. Óriási öröm volt, amikor az üvegtöredékekből összeállott az üveggyár minden készítménye. Magunk sem hittük: üvegből készült klarinét és hegedű! Utóbbinak pallója, hutapoharak társaságában, valóságos üvegművességi ereklyékkel, könyvekkel-albumokkal együtt ott hallgat Zoltán bácsi gyűjteményében. Elcsendesedett az ezermester műhelye is, muzeális értékű helytörténeti gyűjteménnyé vált. Csak azok a borvízforrások csobognak tovább örökkön-örökké, melyeket együtt kutattunk fel, s az örök életű helynevek, melyeket együtt jegyeztünk be az erdészeti térképekre.
Legyen könnyű a hant porai felett, Zoltán bátyám!
