Ezzel a címmel már írtam egy cikket a Háromszékben, majd egy évvel ezelőtt, ugyanezen céllal. A cél most is ugyanaz, mint akkor: lóra ülni, és lovon tüntetni az autonómiáért, érzékenyebb füleknek, hogy Románia regionális újraszervezése során kerüljünk egy padba a többi magyarral az ország nagy iskolájában.
Nem próbálom elbagatellizálni a dolgot, az autonómiáért vonulunk, csak választékosan fogalmazok azok számára, akiknek az autonómia szó sérti a fülét – és itt nem a többségre gondoltam. A 2012. novemberi tüntetéskor ugyanis óriási meglepetésben volt részem. Az akkori megmozdulás szervezője az EMNP volt; ezért nagyon sok lovas, akire én számítottam, nem jött el. Többen felhívtak telefonon, hogy jönnének, de RMDSZ-es a vezetőség, és rájuk szóltak: ha eljönnek, állásukkal játszanak. Az ideológiailag képzettebbek már maguktól nem jöttek el néppártos rendezvényre.
Ezek a dolgok enyhén szólva elkeserítőek. Én nem így ismertem a népemet. Őszintén szólva, inkább attól tartottam, a rend fenntartása lesz nehéz annyi lovas közt – de hogy el se jöjjenek felsőbb utasításra, az egyenesen vérlázító.
Ezen a tüntetésen az RMDSZ is részt vesz, legalábbis így néz ki egyelőre, le vagyok nyűgözve. Autonómia! Miféle Istentől elrugaszkodott, népét, földjét semmibe vevő székely ember az, aki erre a szóra nem ugrik fel az első lóra, hogy utódainak hazát, lovának legelőt hagyjon. Az autonómiát néhány nemzet kiharcolta magának, de azok nem ilyenek voltak. Azok hittek benne, hitték, hogy véghezvihető, és főleg hittek egymásban. Ne valamely párt nevében menjünk el – mindenki magáért, a családjáért, az erdélyi magyarságért. Egységet szeretnék látni, óriási tömeget, amint végigkígyózza Háromszéket, annak az embernek a szimbolikus életútján, aki méltán lehet autonómiaharcunk példaképe, mert én nagyon hiszek abban, hogy székely fiaink még mindig hasonlítanak valamennyire Gábor Áronra.
Legyünk hát minél többen, vicsorítsunk szembe lóról és lóval a minket beolvasztani készülő hatalommal.
Gajzágó Áron
