Pontosan az évfordulóra időzítették Bethlen Gábor egész alakos szobrának avatását fejedelemmé választásának városában, Kolozsváron az alsóvárosi református templom kertjében.
Október 24−26-án a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete közös szervezésében Bethlen Gábor és Európa címmel nemzetközi konferenciát tartanak a kolozsvári Magyar Történeti Intézetben.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Dr. Szász Pál Egyesület, a Nagyenyedi Református Egyházmegye és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány szervezésében Nagye­nyeden, Gyulafehérváron és Alvincen rendeztek Bethlen-napokat, tegnap az iskolavárosban, ma Erdély egykori fővárosában és Alvincen. Gyulafehérváron a pusztuló marosszentimrei református templomból elmenekített harangnak Vargyason ácsolt haranglábát avatják a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Központ udvarán. A Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban bemutatják az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári gyűjtőlevéltárában őrzött, Bethlen Gábor által kiállított oklevelekből szervezett tárlatot, melyben helyet kapott a fejedelem által az erdélyi és partiumi lelkészek utódai számára kibocsátott címeres nemeslevél. A Szent Mihály-székesegyházban ökumenikus istentiszteletet tartanak, melyen Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Bethlen Gábort a Vártéren méltatják, majd reneszánsz, később népzenei és néptáncműsort tartanak. Többek között fellép a sepsiszentgyörgyi Codex együttes és a Százlábúak néptánccsoport.
A fejedelemről szóló alábbi összeállításunkban nem az uralkodás éveire összpontosítottunk, hanem főleg a nagyközönség számára ismeretlenebb, a fejedelemség előtti időszakot és a fejedelemválasztást igyekszünk bemutatni, továbbá Bethlen Gábor jellemzését és a székelyek társadalmi helyzetét uralkodása alatt Csetri Elek, Oborni Teréz és Péter Katalin tanulmányai nyomán.

SZEKERES ATTILA

Jelleme
Bethlen Gábor életének első húsz évéről alig maradt fenn forrás. Székely Mózes körül azonban már emlegetik. A vele tartó emigrációban Bethlen mind jelentősebb személyiséggé válik. És itt derül ki  egyik különlegessége: mindig abban kiváló, amit éppen tennie kell. Ő lesz a török hatalmasságokkal való tárgyalások kulcsfigurája, de ő Székely Mózes 1603-as erdélyi hadjáratának katonai szervezője is. Mindenhez ért, és mindent kedvvel végez. Tud bánni az emberekkel, akár eggyel-eggyel áll szemben személyesen, akár felhívásokat kell sokak mozgósítására fogalmaznia. Könnyen áttekinti az eseményeket, az emberi kapcsolatokat vagy a hadszíntereket. Képes haditervet készíteni éppen úgy, ahogy gyors döntéseivel jó hadvezető. Ez a mindenre alkalmasság tehetségének talán legszembetűnőbb oldala. A másik pedig végtelen tárgyilagossága. Nem mintha a mai gondolkodás szabályai szerint reális terveket készített volna. Nem: éppen úgy hajlamos volt a valóságtól való elrugaszkodásra, miként kortársai. A tényekhez sem feltétlenül ragaszkodott, ha diplomáciáról volt szó. Tárgyilagossága abban nyilvánult meg, hogy tervei keresztülvite­lében semmilyen mellékes szempontot nem engedett érvényesülni. A maga észjárása szabályaival felmérte szándékai megvalósításának eszközeit, és ezeket minden aggályoskodás nélkül alkalmazta. Legjobb példa erre fejedelemségre emelkedése. Szemléletessé pedig elődje példája teszi. Báthori Gábor fejedelem akart lenni, és minden eszközzel megpróbálkozott. Agi­táltatott benn, Erdélyben, támogatást keresett a Portán és Bécsben II. Mátyásnál, végül találta csak meg a hajdúkat. Bethlen ezzel szemben nem kísérletezett sehol. Nem szervezett pártot Erdélyben, nem törődött a királlyal, sem a királyi Magyar­országgal, még a hazai közvéleménnyel sem. A Portához fordult, mert tudta, hogy Erdély sorsa ott dől el. Tárgyilagosan, mint kérlelhetetlen valóságot fogta fel a Török Birodalom Erdély felett egyelőre megdönthetetlen hatalmát. Bethlennel az uralkodói dilettantizmust Erdélyben a fejedelmi szakértelem váltotta fel. A cél nélkül hatalmaskodó helyét a hatalom tudatos építője foglalta el.

A fejedelemválasztás
A Kolozsvárra összehívott erdélyi országgyűlés 1613. október 23-i ülésének második menetében a rendek a fejedelemválasztás kérdésére tértek. A választás igen sürgős volt, mert csak így lehetett az or­szágot a benn tartózkodó török hadaktól megszabadítani. Két jelölt neve merült fel: a Szilvási Boldizsáré és a Bethlen Gáboré. Kora ifjúságától fogva a haza javára szerzett érdemei végül is Bethlen javára fordították a mérleg nyelvét. Így az erdélyi rendek által hangoztatott szabad választás elvének, látszatának megőrzése mellett egyhangúlag fejedelemmé választották azt a férfiút, akit a körülmények szerint meg kellett választaniuk. Bethlen Gábor meg­választásának a nem messze táborozó török sereg adott súlyt.
A választás kétségtelenül a török fegy­verek árnyékában történt, de Bethlen győzelme a másik jelölt, Szilvási Boldizsár ellenében vitathatatlanul a diéta egyhangú akaratát fejezte ki, és reménységgel töltötte el az országot.
A választást követő napon a kolozsvári főtéri nagytemplomban iktatták be az új erdélyi fejedelmet. Az ősz Mikola János, az ország szószólója jó sejtelemmel, a bizalom és szeretet reménységével, antik veretű és lírai töltésű beszédben köszön­tötte Bethlent.
A választást követően, október 26-án Keresztesmezőn Szkender bég átadta Bethlennek a Porta megerősítését szimbolizáló jelvényeket, másnap pedig hadaival elindult hazafelé. A török és a szövetségében lévő erők kivonulása már Bethlen első politikai sikerének tekinthető.
Felmérhetetlen az a pusztulás is, amit az uralkodása előtti, háborús viszályoktól terhes időszakban a jobbágyparasztság és a katonáskodó szabadparaszt-rétegek szenvedtek, az anyagi javakról nem is beszélve. Az 1579 és 1612, a mezőkeresztesi és a brassói csaták között elszenvedett vereségek sorozata (vele csak egy-két győztes ütközet volt szembeállítható,) a bel- és külpolitikai zűrzavar, a hatalommal való visszaélés, törvénytelenségek tömege az irányadó erdélyi vezető rétegekben teljes elbizonytalanodáshoz, az önbizalom el­vesztéséhez, valóságos lelki válsághoz vezetett. Most a katonai és politikai talentumáról ismert Bethlen megválasztásával az irányadó erdélyi körökben a felemelkedés, mondhatni az „újrakezdés vakmerő reménye” csillant fel.
Bethlen fejedelemségével Erdély történetének negyedszázados, háborúságban, belviszályban eltelt időszaka zárult le, mely a népesség jelentős pusztulását hozta magával. 1588–1611 között a nemességnek több mint egyharmada erőszakos halállal vagy harctéren, belháborúban vérzett el. Az országnak annyi háború és megpróbáltatás után békére és nyugalomra volt szüksége, hogy újjáépüljön.

Alakja
Amikor az 1613. október 24-i beiktatással trónját ünnepélyesen elfoglalta, Bethlen erőt sugárzó fejedelmi jelenség volt. Harminchárom évesen, politikai érettsége és férfikora delén, fényes palástjába öltözve, a kolozsvári főtéri templom gótikus boltozata alatt emelte esküre kezét. Kor­társainak szavaiból és ecsetvonásaiból világosan kirajzolódik előttünk a „nagy fejedelem” képe, testi mivolta és lelki arca. Középmagas, öles termetű, de bámulatosan arányos testalkatú férfiú volt, edzett melle és háta széles, dereka karcsú. Lába a hosszú katonaélet, a sok lovaglás következtében kissé görbe, feje a szokottnál nagyobb, jellegzetesen nyaka közé húzott tartással. Széles, merészen domborodó és sima homloka alól komoly, szinte szigorú oroszlán­tekintetű, nagy szeme ragyogott, s benne nemegyszer villámló harag és metsző irónia tudott felvillanni. Szemöldöke ívelt volt és dús. Hosszúkás, sápadt arcát magyaros, hosszú fekete szakáll kerítette. Fejét dús, sötét, nyírott haj borította, üstökkel. Erős metszésű orra hosszú, alul nyomottan szélesedő. Dús fekete bajuszát kissé pödörten viselte. Duzzadt, vastag ajka mögött nagy fogai gyéren, rendetlenül nőttek szájában. Arcán komoly vonás ült, annyi küzdelem és csata, három emigráció és két korán elvesztett gyermekének gyásza, szomorúsága. Feljegyezték róla, hogy eszményien ülte meg a lovat, és jeles táncos volt. Nagy nyilvánosság előtt tartott beszédét élénk taglejtésekkel kísérte. Szűkebb körben, fogadáson a társalgás során nyájasan, méltóságteljesen, finoman, szellemesen, tartózkodóan és választékosan beszélt, a tanácskozásokon pedig udvariasan, de határozottan. Kardforgatáshoz szokott keze könnyű maradt, írása haj­szálvékony vonalú és szabályos, magas betűalakítással és egyenes sorokkal írt. Noha egész megjelenése koránál fogva idősebb, táborozásokon, számkivetéseken, szenvedéseken, megpróbáltatásokon átment-edződött, nehéz gondoktól gyötört ember benyomását keltette, pillantásában, arcjátékában és mozdulataiban benne volt szellemi és lelki arcának nagy emberre jellemző minden lényeges ismertetőjele, a méltóság- és hivatástudat.

A székelyek Bethlen Gábor idejében
A székelyek társadalma Bethlen idején a jobbágyosodás folyamatával küszködött. Közismert, hogy a székelyek a középkor óta személyükben szabad, adófizetéssel nem terhelhető népek voltak, akik csak hadba szállási kötelezettséggel tartoztak a mindenkori uralkodónak. Igaz, önállóan kellett a hadakozásra alkalmas, olykor eléggé költséges fegyverekkel, lovakkal ellátniuk magukat. A 16. század elejétől kezdve azonban mindinkább szokásba jött, hogy a székelyek szegényebb része egy-egy előkelőség szolgálatába adta magát. Ezzel lemondott a kiváltságos szabad állapotról, de gyakorlatilag megszabadult a hadakozási és fegyverbeszerzési kötelezettségtől. Ezek a székely jobbágyok azután a székelységre kivetett kollektív adó fizetése alól is kivonták magukat, hivatkozva régi, középkori szabadságaikra. A székely katonaság létszáma egyre csökkent, ami tekintve a fejedelmi hadseregben betöltött fontos szerepüket, tarthatatlan volt. Bethlen 1622-ben törvény­ben mondatta ki, hogy azok a székelyek, akik jobbágynak vallják magukat, a többiekhez hasonlatosan adófizetésre kötelesek. Így az adótól való félelmükben inkább a katonáskodást választották. Ennek kö­szönhető, hogy a székelyek háborús időben szinte napokon belül legalább tízezer főnyi hadat állítottak ki, ami akkor komoly „állandó” hadseregnek számított. Béke­időben a székelyek közül kerültek ki a fejedelmi testőrség tagjai, a várakban szolgáló katonaság egy része. A rendelkezésnek azonban negatív következményei is voltak: óriási méreteket kezdett ölteni a székelyek menekülése, elvándorlása a Székelyföldről a jobb megélhetés, kedvezőbb életkörülmények reményében.