Párbeszédet kezdeményez az EMNTMagyar–román konferencia az autonómiáról

2013. október 30., szerda, Közélet

Sikeresnek értékelte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki szervezete a székelyek nagy menetelését, megítélésük szerint ebben kiemelkedő szerepe volt annak is, hogy létrejött a pártok feletti összefogás.

Benedek Erika, a párt megyei elnöke úgy véli, nagyon fontos lenne a Bukaresttel való párbeszéd. Sánta Imre, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke hasonlóan vélekedik, szerinte most már a román kormány sem teheti meg, hogy nem foglalkozik a székelyföldi autonómia kérdésével, de a polgári kezdeményezések elutasítása után most már az Európai Unió is kénytelen lesz állást foglalni a nemzeti kisebbségek ügyében.
Benedek Erika kiemelte, 1990 óta nem volt ilyen méretű megmozdulás, vasárnap Székelyföld autonómiája érdekében, a regionális átszervezési tervek ellen vonult utcára 120 ezer ember, és az EMNP úgy gondolja, a térség hosszú távú fejlődését, gazdasági jólétét az autonómia szavatolhatná, és addig nem lesz társadalmi béke és fellendülés, amíg Szé­kelyföld el nem nyeri ezt a státust.
Sánta Imre hangsúlyozta, tudatában vannak, hogy belföldi és külföldi szövetségesek nélkül nem tudnak eredményt elérni, és emlékeztetett arra is, hogy már elnökké választásakor megfogalmazta a magyar–román párbeszéd szükségességét. Éppen ezért november 16-án román–magyar konfe­renciát szerveznek Sepsiszentgyör­gyön, ahová meghívják azokat a mérsékeltebb román értelmiségieket, „akik nem utasítják el visszakézből az autonómiát, akikkel lehet értel­mes párbeszédet folytatni”. Két­nyelvű tanácskozás lesz, románul és magyarul egyaránt hangzanak majd el előadások, az autonómia többségi nemzet általi megítélését, illetve az autonómia és nacionalizmus vi­szonyrendszerét  szeretnék körbejárni, és az előadások után kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek, ahol lehetőség nyílik a nézetkülönbségek megtárgyalására. A meghívottakról egyelőre többet nem árult el, folynak az egyeztetések – mondotta –, az azonban kiderült, nem zárt körű konferencia lesz, bárki meghallgathatja az ott elhangzottakat.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 846
szavazógép
2013-10-30: Közélet - Iochom István:

Vujity Tvrtko könyvtárat adományozott Ozsdolának

Tegnap délelőtt második alkalommal látogatott Ozsdolára – tavaly járt itt először –, székely származású nagymamája szülőfa­lujába Vujity Tvrtko, a TV2 Naplójának műsorvezető-riportere, világutazó, több siker­könyv szerzője.
2013-10-30: Közélet - :

RMDSZ: Dél-Tirol a modell

Az RMDSZ kongresszusán elfogadott határozat értelmében állítja össze az RMDSZ a székelyföldi autonómia törvénytervezetét, ennek megalkotása során a dél-tiroli autonómiamodellt veszik alapul – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök.