Kopjafát avattak az 1955. augusztus 10-én itt meglÅ‘tt Pusztai Ferenc ozsdolai betyár emlékére tegnap délután Almásréten, a vadasÂpark bejárata közelében. Az emlékjelt a kézÂdiÂsárfalvi Szabó Ottó készÃtette. Az avatáson a HatÂvanÂnégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Székely Nemzeti Tanács, a KézÂdiszéki SzéÂkely Tanács, a Volt Politikai FogÂlyok Megyei Szövetsége, a bélafalvi TuÂzson János HagyoÂmányÅ‘rzÅ‘ Társaság és több kézÂdiszéki önkormányzat képviseltette magát.
A mintegy száz résztvevÅ‘t Molnár István kézdialmási polÂgármester köszöntötte. BeÂszéÂdében áldozatként emleÂgette Pusztait és két társát. A kopjafához szükséges csereÂfát Cserei Lázár adta, feliratát Bakk-Dávid László készÃtette, Pál István ozsdolai közbirtokossági elnök és Lukács Attila a kopjafa elszállÃtásában nyújtott segÃtséget. Szabó Ottó a kopjafán szereplÅ‘ motÃvumokat ismertette, majd hangsúlyozta, szerinte Pusztaiék antikommunista ellenállók voltak, akik fegyverrel harcoltak a vörös terror ellen. BÃrálta, hogy Ozsdola, a szüÂlÅ‘falu eddig nem volt képes emléket állÃtani Pusztainak és Dézsinek. Török József, a Volt Politikai Foglyok Megyei Szövetségének elnöke arról szólt, régóta vágyott arra, hogy a háromszéki betyároknak emlékjelt állÃtsanak. A kilencveÂnes évek elején megpróbálták a szülÅ‘faluban, de hatalmas ellenállásba ütköztek. BÃzik abban, hogy elÅ‘bb-utóbb OzsÂdolán is sikerül méltó emléket állÃtani. A kopjafát Sánta Pál lemhényi római katolikus pléÂbános áldotta meg. A koszoÂrúzás után a kopjafaavatás a magyar és székely himnusz közös eléneklésével ért véget.