S persze, idevágóan, hogy milyen remek, ritka hely a Szent Anna-tó és kevésbé ismert környéke, nem csupán megtekintésre méltó, hanem feltöltődésre, töprengésre alkalmas. Olyan a csendje – amikor éppen nem ugatnak zavarodottan a juhászkutyák –, mint a létezés leheletszerű, finom hálója, érzékelhető benne, hogy vagyunk, lélegzünk, töprengünk.
Beszélgetünk tehát. Nemcsak azért, hogy időnk fogyjon, hanem hogy szóljunk is egymáshoz. Lehetne valamit kezdeni e tájjal, így barátom, nemcsak tessék-lássék módon, nemcsak fákat döntögetve folyamatosan, hanem hogy földtani értékeit mások is láthassák, megismerhessék. Hiszen kisebbfajta csoda, ami itt, e szunnyadt vulkánon s környékén látható. Alig ismert. Ezt s a hasonló térségbelieket kellene megmutatni úgy, hogy közben magunk is megbizonyosodjunk: azért is vagyunk a világon, hogy ezzel a különös hagyatékkal tegyünk valami értelmeset. Barátom földtani tanösvényekről beszél, olyanokról, melyeket székelyföldi viszonylatban egységessé, precízzé és látványossá kellene tenni. Amelyek egyelőre tehát nincsenek, de lehetnének. Kellenének. Mindig csak a kellene... Mert értelemszerűen e lehetőség is kihasználatlan. Vannak, persze, próbálkozások, de nincs egységes, regionális elképzelés, e kis, idegenforgalmi értékkel is rendelkező apróságokról legtöbbször az látszik, hogyan nem érdemes a tanösvény című műfajjal foglalkozni. Apró kis lehetőség a geoturizmus, de adottak a külföldi példák, léteznek szakkönyvek, lapozni kellene, s cselekedni, összegez a barátom.
Aztán ballagunk tovább, ösvényünk behálózza a Büdöshegyet, a barlangtól jelzett út vezet Bálványo­sig, kidőlt fák idétlenkednek a csapáson. Kissé körülményes eljutni a Buffogó lápig, de érdemes, mert az víztükrével s nyírfáival életet lehel a vadonba.
Közben siklanak lefelé a falevelek, rendületlenül. Lehetne valamit kezdeni e tájjal...