* A Maros Művészegyüttes Édes kicsi Jézusunk című, a téli ünnepkör szokásaiból (dél-dunántúli busójárás) összeállított műsorát ma 10.30 órától Kézdivásárhelyen a Vigadóban, 19 órától Bereckben mutatja be, ahová autóbusszal szállítják Martonosból és Lemhényből a közönséget.
* Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében ma 19 órától a Háromszék Táncegyüttes Csávási ballada című előadását mutatja be, holnap 19 órától ugyanott a Maros Művészegyüttes Édes kicsi Jézusunk című műsorával lép fel. A mindkét napot záró esti táncházban személyesen is találkozhatnak az érdeklődők az együttesek művészeivel.
* Holnap 21 órától a sepsiszentgyörgyi városi művelődési házban farsangi táncház lesz, a talpalávalót a két együttes zenészei, valamint a Folker együttes húzza.
A két előadásra jegyek elővételben a színház jegypénztárában kaphatók 8 és 4 lejért. Érdeklődni a 0267/312 104-es vagy a 0728 083 336-os telefonon.
Színház
A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat ma és csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában, holnap 19 órától a baróti művelődési házban bemutatja Kabaré Expressz című, 2008-as szilveszteri zenés előadását.
Könyvbemutató
* A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében ma 18 órakor Boér Hunor és a szerző bemutatja dr. Székely Zsolt Csernáton község régészeti monográfiája című könyvét. Házigazda: Bordi Zsigmond Loránd.
* A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 18 órától bemutatják Földes György Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés, 1956―1989 című könyvét. Házigazda: Pozsony János politológus.
A Reneszánsz Év jegyében
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 13 órakor Érdi Marianne, az Országos Széchényi Könyvtár restaurálóosztályának vezetője tart előadást Mátyás király könyvtára. A Corvinák kötései címmel.
Rádió
A Marosvásárhelyi Rádió holnap 12.15 órakor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának meghívottja dr. Vass Levente, a Maros megyei kórház orvos igazgatója, aki a betegek jogaival, a kórházi ellátással, annak minőségével kapcsolatos hallgatói kérdésekre is válaszol a (0265) 30 77 77-es vagy a 0365 424 433-as telefonon. Műsorvezető: Agyagási Levente. Az érdeklődők kérdéseiket a műsor kezdetéig feltehetik interneten is a Marosvásárhelyi Rádió www.radiomures.ro honlapján, a Miben segíthetünk? címszó alatt.
Ló-útlevél
A lovak útlevelének kiállításáért a megyei fajnemesítő hivatal szakemberei holnap az illyefalvi gazdákat várják a helyi állatorvosi rendelőbe. Csütörtökön ugyanoda a szentkirályi és az aldobolyi lótartó gazdák vihetik állataikat. (fer-)
Közlekedés
Gázolás. Péntek délután öt óra tájt Sepsiszentgyörgyön a Nicolae Iorga úton egy 17 éves lány szabályosan, a gyalogátkelőn próbált átmenni az úttesten, amikor egy sötét színű személygépkocsi elütötte. Ezután a gépkocsivezető beültette a lányt a kocsiba, hogy kórházba viszi, de a megyei kórház előtt kirakta az autóból, és elhajtott. A lány kulcscsonttörést szenvedett. Szemtanúk segítségével a rendőrök még aznap este azonosították a gázolót, V. István (33) magyar állampolgárt. Nem szándékos testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt indult nyomozás.
A hét végén a megyében a legnagyobb gondot a havazás okozta. A közlekedésrendészet már az első hópelyhek megjelenésekor felvette a kapcsolatot az útgondnokságokkal, és bár a havat erős szél hordta, sikerült az útelzáródásokat megelőzni. A rendőrök 87 esetben bírságoltak, legtöbbször, tizenegyszer a gyorshajtókat, heten a biztonsági övet nem csatolták be, de két kerékpárost is megbüntettek, mert havas, jeges úton tilos a kerékpározás.
(Rendőrségi tájékoztató)
Kosárlabda
* Az elmúlt hét végén a kézdivásárhelyi KSE ifi III-as csapata a Galaci LPS-t látta vendégül, a felső-háromszékiek a dupla forduló mindkét mérkőzését megnyerték: KSE—Galaci LPS 59—52 és 83—55. A csapat: Koncz, Domokos, Márton, Csutak, Luka, Jakab, Lénárt, Filep, Tompa, Kászoni, Rendi. A csoport másik mérkőzésén a szintén galaci Phoenix 75—55 és 109—80 arányban győzte le Botoşani-t. A kvartett állása: 1. Galaci Phoenix 11 pont, 2. KSE 10 p., 3. Galaci LPS 8 p., 4. Botoşani 7 p. A visszavágókat két hét múlva rendezik meg.
* A KSE ifi II-es csapata is győzött mindkét hét végi összecsapásán, a kézdivásárhelyi együttes a Marosvásárhelyi Siriust ütötte ki. Az eredmények: KSE—Sirius 105—15 és 81—24. A csapat: Csáki, Deme, Budai, Milik, Molnár, Györgyszakács, Turóczi, Domokos, Koncz. (józsef)
* Hazai pályán kapott ki a Mikes Kelemen ISK ifi I-es csapata, amely tegnap délelőtt az Alexandriát fogadta. A találkozó eredménye: Mikes—Alexandria 57—70. Pál Mária tanítványai február 3-án idegenben vendégszerepelnek, az ellenfél pedig a Nagyszeben lesz.
Dán aranyérem
A dán válogatott nyerte a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokságot, miután a lillehammeri döntőben legyőzte a horvát csapatot. A sikerrel a skandináv együttes olimpiai kvótát szerzett. A döntő végeredménye: Dánia—Horvátország 24—20 (13—10). A két évvel ezelőtti aranyérmes francia válogatott lett a harmadik a norvégiai kontinensviadalon, miután a helyosztón könnyedén, 36—26 arányban nyert a világbajnok német csapat ellen. Az Eb végeredménye: 1. Dánia, 2. Horvátország, 3. Franciaország, 4. Németország, 5. Svédország, 6. Norvégia, 7. Lengyelország, 8. Magyarország, 9. Spanyolország, 10. Szlovénia, 11. Izland, 12. Montenegró, 13. Oroszország, 14. Csehország, 15. Fehéroroszország, 16. Szlovákia. Az Eb álomcsapata: kapus: Kasper Hvidt (dán), balszélső: Lars Christiansen (dán), bal átlövő: Daniel Narcisse (francia), irányító: Ivano Balic (horvát), beállós: Frank Löke (norvég), jobb átlövő: Kim Andersson (svéd), jobbszélső: Florian Kehrmann (német), gólkirály: Lars Christiansen (dán) 44 góllal, legjobb védekező játékos: Igor Vori (horvát), legjobb támadó játékos: Nikola Karabatic (francia).