A nagy menetelés és ennek megszervezése kapcsán kialakult laza összefogás után arra gondolhatott az erdélyi magyar közösség, hogy az RMDSZ tanult valamit az elmúlt több mint húsz esztendő nem teljesen hozadék nélküli, de mégsem megnyugtató eredményeket felmutatható munkájából, s most végre ismét ellenzékben levonta a következtetést, hogy az autonómiáért való sikeres küzdelem érdekében, egy ideig legalábbis, le kell mondania a kormányban való részvételről vagy annak parlamenti támogatásáról, és egyfajta magyar–magyar összefogást és tárgyalási platformot teremtve a civilekkel, egyházakkal, az SZNT-vel, az MPP-vel és az EMNP-vel az 1992 óta programjába foglalt háromlépcsős autonómia megvalósítására kell fordítania szervezőképességét, erejét és megmaradt tekintélyét.
A Kulturális Autonómia Tanács szombati ülése ellenben mintha ezt az illúziót akarta volna szétzilálni. Miközben elhatározták, hogy december végéig az RMDSZ közvitára bocsátja Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét (modellnek a dél-tiroli autonómiát tekintve), az ülés után megjelent közleményekből kitetszik: futó homokra épül az RMDSZ eddig eltökéltnek tűnő nekiveselkedése. Kelemen Hunor autonómiastatútum-készítő nekirugaszkodása után azonnal azt is kielemezte, 2014-ben minden esély megvan arra, hogy a jelenlegi kétharmados koalíció felbomoljon, s az RMDSZ belépjen a kormányba, vagy a parlamentből támogassa Pontáékat. Szívük szerint tehát ott loholnának a szocdemek oldalán, akik, lehet, jószolgálataiért oda-odadobnának egy-egy koncot, de annak a küzdelemnek, melyet az erdélyi magyarság szórványban és tömbben egyaránt elvár, nem kívánnak részesei maradni. Vagy elvárnák, hogy majdan kormányellenes tüntetéseket szervezzenek őellenük?
Mikor nemzeti közösségünk vészesen fogy, mikor az ország gazdasági teljesítménye inkább stagnálást mutat, mint fejlődést, mikor egy olyan kormány vezeti az országot, mely Székelyföldet, az Ér-melléket, s főként a szórványt a régiósítással fel akarja zabálni, lehangoló, hogy az a szövetség, mely jószerével egyedül maradt az erdélyi magyar politikai palettán, nem venné észre, hogy a magyar közösség az autonómiák megvalósítását tekinti legfontosabb céljának. S azt sem, ha fél vagy egy év múlva lecsatlakoznak csicskásként a szocdemek mellé, kik még létünket is megkérdőjelezik, olyan válsághelyzetbe sodorhatják az erdélyi magyarságot, mely nemcsak az ő sorsukat pecsételi meg az elkövetkező választáson, hanem valamennyiünkét. Így az autonómiastatútum belterjes kidolgozása korábbi látványpolitizálásuk mai ékes példájává válik.
Egyébként egyetérthetünk a szövetség kormányba igyekvésével – de csak, ha annak az autonómia a feltétele.