A Háromszék Táncegyüttes a huszonötödik kiadásához érkezett Népzene- és Néptánctalálkozóra rendhagyó módon könyvvel jelentkezett: az elmúlt két és fél évtized alatt a találkozókon megfordult több mint félezer adatközlőből válogatva mintegy nyolcvannal közülük interjúkötetet készített Fekete Réka és Ferencz Csaba. A Háromszék Táncegyüttes ugyanis nemcsak előadásaival vívta ki a széles közönség tetszését, hanem az évente szervezett találkozókon végzett rendszeres gyűjtőmunkával hozzájárult népzenei és néptáncörökségünk fennmaradásához.
A Forrásvidéken címet kapott kötet nem előzmény nélküli, a táncegyüttes huszadik születésnapjára ugyancsak Fekete Réka állította össze a Táncbeszéd című kötetet, természetes hát, hogy a mostani találkozóra megjelent könyv elkészítését szintén őrá bízták – mondta a szombat délutáni könyvbemutatón Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője. Lapunk két munkatársa Szilágyságtól a Csángóföldig kereste fel otthonukban azokat a többnyire idős embereket, kik az évek során adatközlőkként a Népzene- és Néptánctalálkozókon megfordultak, életükről, legfőként életükben a zene és a tánc szerepéről faggatva őket. És bár nem tudományos munka, „csupán” interjúkötet, fontosságára Pávai István népzenekutató mutatott rá: míg a gyűjtések arra irányulnak, a dalt, a táncot rögzítsék, háttérbe szorul az adatközlők élete, holott az interjúk olyan nyersanyagot szolgáltatnak, amely tudományosan feldolgozható. Pávai István a tudományos megközelítésen túl fontosnak tartotta kiemelni a kötet közművelődési vetületét, illetve rávilágított: e könyv is bizonyíték arra, hogy a hagyomány oly sokszor megjósolt halála még nem következett be.
Fekete Réka, az interjúk készítője döbbenetes találkozásoknak nevezte a mintegy kilenc hónap alatt a közel száz adatközlővel készült beszélgetéseket. Elmondta, olyan életutakkal kellett szembesülnie, melyek korrajzot is adnak: a huszadik század teljes keresztmetszetét, annak minden történelmi vihara által az egyszerű emberen hagyott lenyomatával. Ferencz Csaba feladata a fényképezés volt, hogy a hét végén zajlott találkozón a kötet meghívott „alanyai” némelyike nem ismerte fel, azt bizonyítja, jól végezte munkáját – a kamera lencséje mögött arctalan maradt ugyan, de a Korzón, illetve az új stúdió előterében is látható kiállítás tanúsága szerint kitűnő portrékat tudott ily módon készíteni. Meg is jegyezte, ilyen gyönyörű embereket még nem fotózott, nyilván, a belső szépségre utalva. A kilenc hónapos gyűjtőút tanulságait összefoglalva kiemelte, meggyőződött arról, hogy ez a kultúra, amíg van befogadó, nincs, nem lehet halálra ítélve. A kötet elkészítésében egyébként legszebb rész a terepmunka volt, jegyezte meg a két szerző, az utána következő „négermunka” az, amit az ember elfelejt, hisz mikor átnyújthatja a könyvet a benne szereplőknek, akkor láthatja arcukon: megérte.
A könyvbemutató keretét Berecz András mesemondó adta meg, külön ízt hozott a kalotaszegi Bálint Anna kérése: a Száműzöttek dalának eléneklése. Berecz András is az ének fontosságára hívta fel a figyelmet, mikor azt mondta: szép szövetség ember és ember között a dal, és az új stúdiót zsúfolásig megtöltő közönséggel zárszóként elénekeltette az Erdő, erdő, erdő című nótát – harmadik versszakkal megtoldva, melynek egyik sora szerint fekete a barnamedve szőre.
