Szöveg vagy kép?
A szöveges emlékezés lehet terjedelmes, közhelyekkel tűzdelt, a kép ellenben színes és tömörítő. Mindkettőt maradandóvá varázsolja a nyomtatott betű, a videotechnika. A sorrend nem irányadó, így a csernátoni helyi televízióadás készítőjéhez kopogtattunk be egy olyan hétköznapon, amikor a semmiképpen sem szórakoztató munkáját, önkormányzati adóreferensi feladatait végezte. Kerekes Zoltán rég ismerője a helyi televíziózásnak, ingyen és bérmentve műveli évtizedek óta, mondván, hogy „mindent meg kell örökíteni az utánunk jövők, a holnapi Csernáton lakói számára”, s ha a kézdivásárhelyi Polyp Tv-nek is besegít, sokak örömére teszi. Miként elmondta, fény­képezéssel kezdte az emlékőrzés mesterségét harminc évvel ezelőtt, a nemrég elhunyt Bartók Ernő Attila volt csernátoni isko­la­igazgató-tanár irányításával. A mintegy negyedszázada megjelenő kábeltelevízió mozgalmasabbnak tűnt számára, így már ekkor vásárolt egy kamerát, hogy annak „anyagát” a kábel segítségével megoszthassa falusfeleivel. Eleinte vágatlan képsorokkal jelentkeztek, havonta egy alkalommal, többórás műsorral. Volt abban minden műfaj: interjú, tudósítás és néha-néha ellépett a szomszédos településekig is, hogy megörökítse az általa fontosnak talált eseményeket.
– Láttam, hogy a Polyp Televízióban is „szerepelt”.
– Az már az ezredforduló idején volt. Felvételeket is cseréltünk, s lassan amolyan külső munkatárs lettem. Aztán jött a nagy szünet, amikor a Polyp digitális típusú működésre tért át, amire már nem futotta az anyagiakból, és meg kellett szüntetni az adást. Na de ami késik, nem múlik, célzok az én mániámra, erre is sikerült felkészülni. Újra belevágtam a munkába. Szo­rosabbra kötöttük a kapcsolatot a Kézdin dolgozó kollégákkal, s azóta, ha semmi nem jön közbe, minden hónap utolsó vasárnapján itthon is van egy háromórás műsorunk.
– Budapesti ismerősöm telefonált, mert Háromszék jó is­merője, hogy örömmel nézi a Csernáton Televízió által készí­tett és a Youtube-ra feltöltött ízes háromszéki kisfilmeket!
– Miért ne láthatná a nagy­világ és a száz meg ezer külföldön élő földink mindazt, ami itthon történik? Miért ne vehettem volna igénybe a világháló ezen igazi áldását? A hozzám érkezett visszajelzések alapján több tévéadóval sike­rült ismeretséget kötni. Jó kap­csolatot tartok fenn a Ma­ros­vásárhelyi Magyar Tele­vízió­val és az erdővidékiekkel. A nézők biztatnak, hogy ne hagyjam abba: sok barátot szereztem, per­sze, olykor ellenség is akad. Természetesen nem szándékom abbahagyni, mert a vide­ózás szenvedélyem. Hivatásként, szórakozásként fogom fel, hol hullámhegyen, hol hullám­völgyben vagyok. Most éppen hullámvölgy-ben, de innen csak felfelé lehet tovább.
Annyit még mi is hozzáfűznénk, hogy a fényképezés nem lett Kerekes Zoltán mos­tohafoglalkozása. Szenvedélyével e sorok író­ján is segített: saját gépével készített Dél-kelet-Erdély sok-sok műkincs értékű harangjáról fényképet a Harangoskönyv számára. Sokan szeretnénk viszontlátni fekete-fehér és színes felvételeit egy személyes fotóalbumban.

Zoológus mérnök a közigazgatásban
– Kérem, idézze fel a lepergett két évtizedet. A digitális tárolási mód megőrzi szavait – mondtuk Bölöni Dávid polgármesternek, aki éppen 23 esztendeje igazgatja Csernáton községet, nem feledkezve meg a két „szatelit-faluról”, Albisról és Ikafalváról sem. – A  fiatalabb generáció már arra sem em­lékszik, áldás volt-e vagy nyűg, hogy 1968 előtt ezek a kis falvak is önálló közigazgatási egységként élték mindennapi életüket. Ön mint állattenyésztést tanult mérnök, hogyan került a vidéki közigazgatás közel sem könnyű csávájába?
–  A megyésítés óta öt év híján fél évszázad múlt el, és nagyon sok víz folyt le Csernáton patakán. Ebből az utolsó 23 esztendő történéseinek valóban én lennék a koronatanúja. Állattenyésztő mérnökként dolgoztam a maksai gazdaságnál, ahol szép eredményeket értünk el, nagyon szerettem és sikerrel műveltem szakmámat. Családom tősgyökeres felsőcsernátoni, s amikor megtörtént a „nagy változás”, tömegesen azt mondták, hívjuk haza Bölöni Dávidot, kérjük meg, legyen a mi polgármesterünk. Ez volt, ilyen volt a kezdet. 23 évvel fiatalabb voltam, és éreztem rá valamelyes ambíció-féleséget. Bele­kezdtem, és itt vagyok ma is.
– Kérem, emlékezzék – azzal a megjegy­zéssel, hogy amit elmond, azt tárolom, s belőle csak annyit kap az olvasó, ami nem tűnik kérkedésnek, és nem élünk vissza türelmével. Egyben arra is választ kérünk, mi volt az a kihívás, ami talán a legnehe­zebbnek és legfelelősségteljesebb­nek bizonyult.
– Szülőfalum hívására lehetetlen nemmel válaszolni, s a legnagyobb kihívás a föld- és erdőtulajdon ma­radék nélküli visszajuttatása volt, ami még most sem fejeződött be, s egyelőre nem is fog, mert az élet mozgó történés: van tulajdonos, aki távozik, s lesz mindig olyan, aki őseinek javait örökli. Mindig annak a tudatában cselekedtem, hogy ennek a három településnek a lakosságát a legnagyobb készséggel szolgáljam a mindenkori tanáccsal együtt, úgy, hogy a fennálló törvényeknek is érvényt szerezzünk. Sok kollégám és földosztó bizottsági tag nevében elmondhatom, hogy részben sikerrel vittük véghez ezt a nehéz feladatot, sőt, azt is, hogy sikerült csoportosan visszajuttatni a földvagyont  úgy, hogy egybevettük a kisebb föld­csíkokat, aminek a tulajdonosok is örvendtek. Erről nem én, hanem a csernátoni mező­térképek beszélnek, ahol a közös munka eredménye koordinátákra rögzített. Az már más dolog, számomra örök kihívás, hogy az egymásra következő földtörvények összjátéka révén nem maradt már tartalék, s így olyan családok is vannak, amelyeknek vagy legelős területeken kellett kimérni jogos jussukat, vagy pedig még mindig adósaik vagyunk. Ilyen például a sepsiszentgyörgyi Damokos család. Szó­kimonó ember lévén ugrom egy másik, de engem is érintő témára. El kell mondanom,  hogy nekem nagyobb elvárásaim lettek volna a Csernátont is érintő nagy meneteléssel kap­csolatosan. Közösen döntöttük el, hogy ott leszünk, közösen akartuk, s hogyan történhe­tett meg az, hogy messzi megyékből tömegesen jöttek, hogy együtt legyünk, együtt fejezzük ki közös elvárásainkat, s voltak olyan háromszékiek, akik a kerítés és a kapuk mögül nézték a menetelést?! Az autonómia kivívása a nép akarata kell legyen, ha nem az, akkor téves a hozzáállás! Azt a tömegnek kell kivívnia, nem néhány embernek, nem pártoknak, akik indítványoznak és kiállnak az eszme mellett! Ezt most és azonnal meg akartam említeni, hogy el ne felejtsem. Azzal folytatnám, hogy manapság a polgármester feladata egyre nehezebb, egyre szigorúbbak a körülmények, törvénycikkek és paragrafusok, rendeletek aka­dályozzák a munkát, kezünk sok szempontból meg van kötve, hiábavaló a mi tapasztalatunk, egyre többet kell küz­denünk a növekvő bürokráciával. S közben telnek az évek, ránk nehezednek súlyaik.
– Kár, hogy nem tollforgató ember, mert sejtem, hogy csak egy vaskosabb kötetbe lehetne leírni azt, ami az itt eltelt 23 esztendő története. Látom, hogy jelen pillanatban is dolgoznak az udvaron, részben megújult a csernátoni Csonka-torony, ami ma is munkát követel, hiszen ideiglenes fedelet készítettek rá, hogy védjék a kőfalakat a téltől, esőtől, tavaszi hólétől. Tervek és elképzelések nélkül soha nincs a község­vezetés...
– Vannak olyan településrészek, ahol az infrastruktúrát ki kell egészíteni, nem beszélve a két hozzánk tartozó falu ilyen jellegű elvárásairól, az ivóvízről s majd a csatornázásról. A jövő feladata lesz a Csonka-torony restaurálásának befejezése, anyagi alapok szerzése az erődrendszer maj­dani feltárására is.

A templom is javításra szorult
Emiatt kopogtattunk be az alsócsernátoni református parókiára tiszteletes Takács Lajos lelkipásztorhoz, aki elmondta, hogy nagy munkába kezdtek három évvel ezelőtt pályázati pénzből. Csak a tervezet elkészítése 82 000 lejbe került, merthogy a vártemplom A-kategóriájú műemlék. 75 000 lejt kaptak, amiből elvégezték az épület külső restaurálását.
– A lobbizásnál  igénybe vettük a megyei tanács segítségét is. Igen ám, de a munkát folytatni kellett, így az idén  önerőből kijavíttattuk a repedéseket, és lemeszeltük a templombelsőt. Örömmel mondom, hogy mi is részesültünk 500 négy­zetméter felületre való kockakőből, amit a Kovásznán átvezető műút aszfaltozásakor szedtek fel. Kivá­lasztottuk, és haza is hozattuk, ezzel fogjuk boríttatni a templomhoz vezető útszakaszt, mert jó mi­nőségű, és akad olyan szakemberünk is, aki jövő tavasszal le tudja majd rakni. Túl a mindennapos gyülekezeti munkán, távlati tervem a gyü­lekezeti terem befejezése, ahol konyhai részt akarunk építeni. Távlatibb az óhajunk, hogy visszavará­zsoljuk harangtornyunk tetejére a bádog helyett a cserépfedelet, le is meszeltetjük. Egy füzetecske formájában ki szeretnénk adni az egyházközség rövid történetét, amelynek a kéziratát még nagytiszteletű Nagy Loránt Géza esperes elődöm készí­tett el.