Farcádi Botond
Hogy Dumitru Marinescunak vagy Codrin Munteanunak hívják-e az önkormányzatok fölé a hivatalos magyarázat szerint a törvényesség őreként, valójában a bukaresti hatalom megtestesítőjeként odaállított prefektust, az teljesen mindegy.
A háromszéki polgármesteri hivatalok ellen a legabszurdabb ürügyekkel indított perek egyértelműen bizonyítják: nem a kormánymegbízott személyén múlik a hatósági zaklatás, ők a fővárosból irányított, összehangolt támadássorozat végrehajtói, nem kiagyalói, kezdeményezői.
Ami, persze, nem mentség semmire, mint ahogyan az sem, hogy Kovászna megye mai prefektusa – miként egy interjúban kifejtette – magánemberként nem ellenzi a székely-magyar közösség jelképeinek használatát. Mert azért mégiscsak lennie kellene annyi következetességnek az emberben, még ha romániai politikus is, hogy elveivel ellentétes utasításokat nem hajt végre, közpénzből – tehát adólejeinkből – fizetett tisztviselőként pedig nem lódít akkorát, mint a székelyek nagy menetelésén részt vevők létszámának megbecsülése. Csakhogy a romániai közéletben az elvszerűség korántsem tartozik az erények közé – ma is afféle csudabogárként tekintenek azokra a politikusokra, vezetőkre, akik meggyőződésüket feladni nem akarva inkább a lemondást választják –, így aztán a háromszéki kormánybiztos sem valószínű, hogy búcsúlevele megfogalmazásán törné a fejét, amiért gyakorlatilag félretájékoztatta a hazai és a nemzetközi közvélemény egy részét. Sokkal inkább hihető, hogy – miként azt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hét végi nyilatkozatában sejttette – máris azon megyei tanácsi határozat megtámadására készül, amelyet vélhetően még a héten elfogad a testület, és amely regionális népszavazás kiírásáról szól a fejlesztési régiók átszervezése ügyében.
Ha pedig így lesz, és a prefektúra valóban megakadályozza a világ demokráciáiban a népakarat kinyilvánítása egyik legfontosabb eszközének tartott referendum kiírását, talán vezetőinknek is ideje lenne belegondolniuk egy s másba. Például, hogy érdemes-e minduntalan Bukarest felé kacsingatni fél- vagy inkább látszatmegoldások reményében – most éppen a decentralizációs törvénnyel, illetve a közösségi jelképek szabad használatáról rendelkező kormányhatározattal ámítanak –, vagy pedig végre sarkunkra állunk, nem félünk egyértelműen megfogalmazni követeléseinket, és őszinte párbeszéd révén keresünk partnereket a románság körében, szövetségeseket szerte a világban. Mert azzal igazán nem állhatnak majd elő, hogy nem számítottak a Bukarestből távirányított prefektus reakciójára…
