Hogy miért annyira fontos a román hatóságok számára a székelyek nagy menetelésének elbagatellizálása, a résztvevők számának valóságtól elrugaszkodott csökkentése, arra alighanem Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes Strasbourgban, az Európa Tanács Közgyűlésén elhangzott beszéde adja meg a választ.
A közigazgatási átszervezéssel megbízott Dragnea ugyanis három nappal a közigazgatási átszervezés ellen, a székelyföldi autonómiáért tartott tüntetés után azt fejtegette az Európa számos országából érkezett képviselők előtt, hogy Románia nemzetközi vállalásainak megfelelően érvényesíti a helyi autonómia biztosításáról szóló előírásokat, majd a kormány decentralizációs terveiről zengett ódákat, nem mulasztva el hangsúlyozni: a területi-közigazgatási átszervezéssel együtt minden ízében európai, modern, a szubszidiaritás elvei mentén zajló átalakítás történik Romániában, konzultálnak a nemzeti kisebbségekkel is – külön említette a térségben tartott közvitát, utalva a bálványosi találkozóra –, ők is támogatják az elképzelést. Sőt, egy orosz képviselő kérdésére, miszerint a magyar közösség elégedett-e a tervezett átszervezéssel, Dragnea szemrebbenés nélkül azt válaszolta: igen.
Az, persze, aligha számít újdonságnak, hogy a miniszterelnök-helyettesre a kettős beszéd jellemző – kiviláglott ez abból is, ahogyan a közigazgatási átszervezésről az ország több nagyvárosában szervezett vitákon majd mindeniknek régiófővárosi státust ígért –, és azt is jól tudjuk: a bukaresti diplomácia sosem ódzkodott attól, hogy hazugságra építve próbálja fényezni az ország nemzetközi megítélését. De alig három nappal a százhúszezres tüntetés után azt állítani, hogy minden rendben, a magyarok még tapsolnak is a kormány terveinek – nos, ekkora hazugság alighanem az ily ügyekben fölöttébb edzett román diplomáciától is figyelemre méltó teljesítmény.
Mely azonban nem kis feladat elé állítja magyar képviselőinket, politikusainkat is: egyetlen lehetőségünk minden adandó fórumon cáfolni a miniszterelnök-helyettes szavait, minden elképzelhető eszközzel felhívni a figyelmet jogfosztásunkra, népszerűsíteni autonómiaigényünket, szövetségeseket keresni, önálló magyar külpolitikát folytatni. Mert hinnünk kell: nem tudnak annyit hazudni, hogy igazságunkat elfedjék – de ahhoz bizony sokszor, hangosan és határozottan kell igazunkat elmondani. Ahelyett például, hogy minden reményünket szavukat nem tartó román politikusokkal folytatott tárgyalásokba vetnénk vagy éppen kormányzati pozíciót vállalva közvetett módon magunk is segítenénk Bukarest hazugságkampányát.
