A parlament két házának állandó bizottsága tegnap úgy döntött, az egyéni választókerületes szavazásról szóló törvénytervezetet a két ház jogi bizottságai együttes ülésen vitatják meg, és módosítja azt az alkotmánybíróság által előírtak alapján.
A bizottsági jelentést csütörtökre kell véglegesíteni. A következő együttes ülésen napirendre tűzzük a törvénytervezetet ― jelentette ki Bogdan Olteanu képviselőházi elnök. Mint ismeretes, az alkotmánybíróság december 13-án fogadta el Traian Băsescu fellebbezését az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetését célzó törvény kapcsán, és alkotmányba ütközőnek minősített néhány cikkelyt. A törvény a kormány felelősségvállalása mellett ment át a parlamenten. * Emil Boc szerint pártja és az SZDP választójogi törvénytervezetének egybevetése alapján kellene megszavazni az egyéni választókerületes szavazásra vonatkozó törvényt. A liberális demokraták elnöke úgy véli, így a törvény legalkalmasabb változatát fogadhatja el a parlament, ,,amelyet a referendumon részt vevő román állampolgárok is jóváhagytak".
A regisztrációs díj ellen
Emil Boc LDP-elnök tegnap bejelentette, pártja az új parlamenti ülésszak során egyszerű indítványt nyújt be a képviselőházban a gépkocsi-regisztrációs díj kapcsán, amelyben kéri annak eltörlését és a befizetett összegek visszaadását. Ami a kormány által kezdeményezett környezetvédelmi díjat illeti, Boc kijelentette, hogy az törvénytelen és erkölcstelen. Az indítványt a párt ötven képviselője írta alá. Boc szerint annak ellenére, hogy eddig nem egyeztettek más pártokkal az indítványról, reméli, megszerzi a szükséges támogatást. * Mircea Geoană SZDP-elnök tegnap bejelentette, hogy az SZDP parlamenti képviselői a környezetvédelmi díj bevezetését célzó sürgősségi kormányrendelet ellen szavaznak. Geoană szerint a kormány téved az új gépkocsi-regisztrációs díj bevezetésével, amellyel megalapozatlanul terhelné meg az állampolgárokat.
Nem tetszik az oktatási csomag
A szociáldemokrata képviselők a tárca által javasolt oktatási törvénycsomag ellen szavaznak, és az általuk kidolgozott tervezetcsomagot javasolják elfogadásra ― jelentette be a pártelnök. Mircea Geoană szerint a közvitára bocsátott oktatási törvénycsomag improvizált, hiányos és amatőr színvonalú, ugyanakkor nem felel meg az oktatás valós szükségleteinek. Az oktatási törvénycsomagot 2007. december 17-én bocsátotta közvitára a szaktárca.
Bankrablás
Vasárnap éjjel ismeretlen tettesek betörtek a Kolozs megyei Szászfenesen található Transilvania-bankfiókba. Rendőrségi források szerint a betörők hidegvágóval átvágtak egy gipszkarton falat, hogy a páncélszekrényhez jussanak, amelyből mintegy 250 000 lejre rúgó összeget emeltek el. Több rendőr-, illetve nyomozócsapat érkezett a helyszínre, elkerítették a területet, és a nyomozás folyamatban. A Transilvania Bank tegnap kiadott közleményében megerősítette, hogy betörtek a bankfiókba, és összesen 197 000 lejt, 9000 eurót és 3000 dollárt loptak el. A közlemény szerint a betörés tényét tegnap reggel fedezték fel.
Kedvezményes üdülőjegyek
Január 25-e és május 31-e között a kedvezményes programban részt vevő gyógykezelő központokban jelentős árkedvezményt nyújtanak. A szálloda minőségétől függően egyhetes üdülésért 200 és 300 lej közötti összeget kell fizetni. A szolgáltatáscsomag hat nap éjszakai szállást biztosít reggelivel és napi két kezeléssel. A beutalóhoz orvosi előírás szükséges ― áll a Romániai Gyógyturizmus Munkáltatói Szervezetének tegnap kiadott közleményében. Az üdülőjegyeket az utazási irodákban és a programban részt vevő kezelőközpontokban lehet megvásárolni. A programot az Országos Turisztikai Hatóság, a Romániai Gyógyturizmus Munkáltatói Szervezete és az Országos Turisztikai Munkáltatók Szervezete támogatja.