Kik ezek az emberek? Minket nem érdekelnek. De kellemet­lenkednek. Igaz, az adóikat ren­desen befizetik, civilizáltak, és nem okoznak külö­nösebb rendbontást tüntetéseikkel. Tanul­hat­nánk tőlük, ha nem lennének kellemetlenkedők. Mit is keres­nek ezen az ősi földön? És az épületeik? Tanul­mányaink alapján nem lehetnének itt! Ja, hogy a történelemkönyveinket manipulálta a nagy diktátor. És hogy leoltotta maga mögött a villanyt. Azóta is sötétségben élünk. Mély nyomorban. De az legalább a miénk. És ezen a szolgálatos kelle­metlenkedők sem változtathatnak. Nincs joguk. Élni sem. Csak velünk. Ellenünk soha. Ja, hogy nem is ellenünk vannak? Nézőpont kérdése. Csak a sajátjukat követelik. Van nekik valamijük? Hát, kitartásuk az van. És gerincük. Ezzel számolni kell. Autonómia kell nekik? Ilyen autómárkát nem ismerünk. Önrendelkezés? Az meg mi? Mikor még mi sem vetkőztük le a sztálinista alapelveinket: hogy mindig azt kell tenni, amit parancsolnak nekünk. Csak gondolkodni nem kell. Kényelmes a tudatlanságban poshadni. Más nem létezik. Csak mi. Legalábbis itt és most. A többit letagadjuk.
Csak ezek a kellemetlenkedők ne lennének. Gondolkodásra és létünk átértelmezésére sarkallnak. Fárasztó.
Pedig ez az európai út. Amelyre egyszer büszkék lehetünk. Hála a kellemetlen­kedőknek. Egyszer talán felébredhetünk…

Matekovics János Zoltán