A Bukaresti Tudomány­e­gyetem professzora emlékeztetett, hogy a székelységnek a románok ígértek autonómiát. Utalt arra, hogy Románia 1919-ben Ale­xandru Vaida-Voevod miniszterelnök révén szerződést írt alá az antanttal a kisebbségek védelméről, és ebben vállalta, hogy etnikai autonómiát biztosít a szászoknak és a székelyeknek oktatási és vallási kérdésekben. „Abban a pillanatban ez az egyezmény előfeltétele volt annak, hogy nemzetközi szinten elismerjék Románia kiegészülését, az egységes román nemzetállam létrejöttét” – mutatott rá a történész. Hozzátette: az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december 1-jei román nemzetgyűlés kiáltványa is teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek.
Kifejtette, ekkor többek közt Iuliu Maniu – az egyesülés atyjának tekintett román politikus – is aláírta, hogy az erdélyi népeknek joguk lesz az anyanyelvű közigazgatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, valamint számarányos képviseletet kapnak nemcsak a törvényhozásban, hanem Románia kormányában is. Szerinte indokolatlan dolog 2013-ban félni az autonómiától, ha azok az elődök, akik az egyesülést megvalósították, ebben a román állam megerősítését látták. Sajnos, a mai átlag román gondolkodásmódja olyan közegben alakul ki, amelyben ez a kérdés nem szerepel napirenden, vagy eltorzítva jelenik meg. És még sajnálatra méltóbb, hogy a román politikustársadalom és az elit nagy része az autonómiát az elszakadás fogalmával azonosítja, és minden olyan lépést, amely a székelység etnikai, területi autonómiája felé vezet, úgy értelmez, hogy azzal a székelyek ki akarják vonni magukat az állam ellenőrzése alól. A történész szerint a magyar vezetőknek többet kellene kommunikálniuk a román értelmiséggel, és ha nem is találnának támogatásra, meg kell alapozniuk az érveken alapuló párbeszédet, hidat kell építeniük a románság felé, ha el akarják érni az autonómiát.