Ha Weöres Sándor, hallván prózai szövege megzenésítésének első változatát, azt mondta rá, sok kimaradt belőle, de a lényeg benne van, most minden bizonnyal azt mondaná: kimaradt ez-az belőle, de így jobb.
Az 1988-as albumon Gryllus Dániel még egyedül énekelte a tizennégy dalt, csupán citerakísérettel, a csütörtök este Sepsiszentgyörgyön is hallott, kiteljesített hangszerelésű előadás viszont oly mértékű hozzáadása a negyedszázada lemezen megjelentnek, ami egészen kivételessé teszi – és készült ez Gryllus Samu ajándékaként édesapja 60. születésnapjára. Micsoda ajándék apának, micsoda ajándék közönségnek!
A teljesség felé filozófia. Weöres Sándort megírásában távolkelet ihlette, mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta, a kis kötetnyi műben saját zsenialitásán szűrte át világlátását. Legszebb sora szállóigévé vált, de az ezt megelőző szavakat sem árt idézni: „Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedeni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Erre a szövegre jön rá az az összetett zenei kíséret, mit követni már-már lehetetlen, külön is szépséges felvillanások rendkívül olajozottan működő összhangja alakul ki, és csak az arcokat kell nézni, énekesekét és hangszeresekét, hogy érezni lehessen, milyen az igazi örömzenélés. A szöveg olyan igaz, a zene olyan szép, hogy az már fáj – sejlik fel a koncertteremmé átlényegülő templomban, és a nézőt csak a kezdeti instrukció bántja, miszerint az egységes egészet taps ne szakítsa meg. Meg az, hogy mily rövid ilyenkor az ötven perc.
