„Ne szégyelld, ha szereted a kutyákat! Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, és ezt mondják: »Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyájára pazarol! Önző, rideg fráter!« – ne törődj velük.
Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni! Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, te sétálj csak nyugodtan kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt.” (Márai Sándor)
Mielőtt beléptem volna Zágoni Zsolt műhelyébe, egy percre elidőztem a kutyák ketrece előtt, még egyszer megcsodáltam a csillogó szemű malamutokat. Nem vicsorgatták fogukat, nem ugattak, csak szelíden néztek, barátságosan csóválták farkukat. Mondhatom azt is, mint régi ismerőst üdvözöltek, s mintha kérdezni akarták volna, hogy: Mondd, haver, mikor lesz már tél?
– Mikor mozogtak úgy istenigazából utoljára kutyáid? – kérdeztem Zsoltot.
– Pár nappal ezelőtt. De hát egy kiruccanás le Szotyorig és vissza nekik semmi... Szeptember óta edzünk kisebb-nagyobb intenzitással, rövid távokon futottunk, kerekes járgányt vontattunk, korábban Gyergyószentmiklóson vendégszerepeltünk egy bemutatón a lovasnapok alkalmával. Nagyon meleg nyár volt, nehezen viselték, s az csak természetes, hogy türelmetlenül várják a tél beálltát.
– Gondolom, gazdájuk is... Az előttünk álló versenyidényben hány fogattal rajtol Sepsiszentgyörgy?
– Hárommal biztosan – Bartha Róbert, Kovács Attila és jómagam, mindhárman malamutokat futtatunk –, kérdés, hogy mit csinál a huskykat futtató Kiss család, Csaba és Eszter. És még valami: ha Farkas Botond barátom hazatér külföldről, s még nem „gyógyult ki” a kutyaszeretetből, állok rendelkezésére, és két kutyát szolgálatába állítok. Hadd élvezkedjen.
– Országos szinten hány fogatra számítotok?
– Mintegy harmincra. Java részük Hargita megyei.
– Mutassuk be a kutyákat is.
– Bartha Róbert négy malamut testvérrel – Ziva, Maia, Mama, Meni, most már második évükben járnak –, Kovács Attila kettővel – Nox és Wolf –, jómagam néggyel – Lord, Naigo, Erosz, Monti – várom az idénykezdést. Valamennyi alaszkai malamut. Terveim szerint négyes és kettes fogattal is rajthoz állok. Terveim szerint... majd meglátjuk, hogyan alakul minden, jön-e vagy nem Farkas Botond, és kéri-e két kutyámat.
– És akkor nézzük a készülő versenynaptárt.
– Ha a tél nem csap be, ha lesz bőven hó, akkor az alábbi versenyekre számíthatunk. Amelyek biztosak:
* január 11–12.: nemzetközi verseny Csomafalván
* január 25–26.: Tusnádfürdő
* február 1–2.: Kisbánya (Kolozs megye)
* február 8–9.: Szentegyháza
* február 22–23.: Kalibáskő.
És amelyek még kérdésesek: a Gyilkos-tó, Hargitafürdő és Borszék hagyományos kutyaszánversenyei. És úgy tűnik, a Hargita megyeiek Hargita Rod néven terveznek egy háromnapos – naponta 30 kilométerrel – vetélkedőt. Nagyszerű terv, nagyon örvendenénk, ha összejönne, és együtt bejárhatnánk az egész Hargitát. Csodálatos lenne, nemcsak a hajtók, de a kutyák számára is. Végre tartósan kifuthatnák magukat.
Jöjjön hát a tél, a havazás, s hozza el magával az igazi kutyaszánidényt. A búcsúzásnál még egyszer benéztem a kutyaketrecbe, a szempárok ugyanúgy csillogtak, mint érkezésemkor, nézésükből áradt a barátság. Hiszem Zsoltnak, hogy jó velük lenni.
