A szórványban élők vannak a legnehezebb helyzetben a magyar nemzet tagjai közül, ők jelentik a magyar nemzet végvárait, és nekik van szükségük leginkább segítségre – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken Temesváron a Szórvány Alapítvány működésének huszadik évfordulója alkalmából rendezett kétnapos ünnepségen.
„Ezek a közösségek védik a nemzet határait: ha őket elvesztjük, a tömb határa válik szórvánnyá, és ezt mindenképpen meg kell előzni” – mutatott rá a helyettes államtitkár. A segítségnyújtás módozatairól szólva rámutatott: a nemzetpolitikai államtitkárság az oktatási és kulturális programokra helyezi a hangsúlyt, mert az identitás továbbörökítésében ezek az intézmények játsszák a legfontosabb szerepet. „Abban kell segíteni a szülőket – például iskolabusz-támogatással –, hogy ne váljon túl nagy teherré számukra anyanyelvű iskolába járatni a gyerekeket. A nagyobbaknak szórványkollégiumokat működtetünk” – ecsetelte államtitkárságának szórványprogramjait Répás Zsuzsanna. Mint mondta: nagyra értékeli azt a szakmai munkát, amelyet az idén húszéves Szórvány Alapítvány végzett.
A szórványközösségek azok, amelyek védelmet nyújtanak az asszimilációs ostrommal szemben – hangsúlyozta szombaton Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia-albizottságának elnöke. Szili Katalin szerint szükség lenne egy szórványbiztosra, aki a „kormányzati útvesztőben” figyelemmel követheti, hogy az idegen közegben élő, a beolvadásnak leginkább kitett nemzetrészekhez eljusson a megmaradásukhoz szükséges támogatás. „A stratégiaépítésben jól állunk, de a hétköznapi cselekvésekben, intézkedésekben kell többet tennünk, hogy jöjjön létre a szórványgondnoki hálózat, a szórvány támogatási aránya magasabb legyen, mint a tömbben élő magyarságé” – mondta.
Csóti György fideszes képviselő, az autonómia-albizottság alelnöke köszöntőjében hangoztatta, abból kell kiindulni, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Kifejtette: a szórványprogramok fontosak, de önmagukban nem biztosítják, hogy a magyarság szülőföldjén magyarként megmaradjon, ehhez autonómiára van szükség. A szórványban a területi autonómia nem jön szóba, a nemzeti megmaradást itt csak a személyi elvű, kulturális autonómia garantálhatja – tette hozzá.
„Két évtizeddel ezelőtt még a magyar érdekképviselet sem tudta, hogyan viszonyuljon a szórványhoz” – idézte fel a kezdeteket az MTI-nek Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke. Ezért az első időszakban az alapítvány a sajátos szórványgondok vizsgálatával, az idegen közegben élő kisközösségek identitáskérdéseinek tanulmányozásával elméleti síkon foglalkozott – tette hozzá. „Amint világossá vált számukra, hogy a szórványnak elsősorban közösségépítésre van szüksége, a 90-es évek végén elindítottuk az első kohéziós programokat. Kiderült: hasonlóan fontos az identitás megőrzésében a közösségi önbecsülés, amit a szórvány legtöbbször a többségi média és oktatás tükrében él meg: ezért kezdtünk honismerettel foglalkozni, elindítottuk a Régióvilág című lapot, háromnyelvű helytörténeti könyvsorozatot jelentettünk meg” – sorolta az alapítvány elnöke. Mint mondta, így állt össze a felgyűlt tudásanyagból az alapítvány által kidolgozott szórványstratégia, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet is munkaanyagként elfogadott, és amely megalapozta a szórványgondnoki szolgálat elindítását.
