JegyzetVágta a futóhomokon

2008. január 30., szerda, Közélet

Vészesen közeledik az Európai Bizottság jelentésének nyilvánosságra hozatala a román igazságszolgáltatás reformjáról.

Persze, ama nem túlságosan szívderítő tény, hogy az országnak még mindég nincs legitim, az államfő által kinevezett igazságügyi minisztere, nehezíti a helyzetet, hiszen a brüsszeli jelentéstevőknek jelenleg hivatalosan nincs kivel tárgyalniuk. Persze, ez előbb-utóbb megoldódik. Mindenesetre, a véghajrában felgyorsult a helyzet a futóhomokon, ahogy nemes egyszerűséggel a román igazságszolgáltatást nevezzük. A brüsszeli bírálatoknak visszatérő motívuma a korrupcióellenes ,,harc" kilátástalansága. Rendszeresen horogra kerülnek a ,,nagyhalak", a korrupcióellenes ügyészség teszi a dolgát, de egyetlen nagyobb korrupciós ügy sem jutott el a végkifejletig, ami azt bizonyítja, hogy a román igazságszolgáltatás működésében zavarok lelhetők fel. A jelentés előtt tehát ― bizonyítandó, hogy igenis, teljes gőzzel folyik a korrupcióellenes harc ― nyolc miniszter ellen indult meg az eljárás. Hét volt és egy jelenleg is hivatalban lévő miniszter ellen. A díszes névsorban szerepel a Traian Băsescuhoz közel álló Monica Macovei volt igazságügyi miniszter is, akit okirat-hamisítással gyanúsítanak, s ősz óta folynak ellene vizsgálatok, de eddig vitathatatlanul altatták az ügyet, bizonyos román lapok, például az esetről elsőnek hírt adó Gardianul szerint főként azért, mert nincsenek perdöntő bizonyítékok a dossziéjában, az ügyészség tehát imázscélokra használja az agilis miniszter asszony elleni ügyet, bizonyítandó, hogy a korrupcióellenes hadjáratnak nem csak az államfő ellenfelei eshetnek áldozatul, hanem hozzá közel álló személyek is. Ami Paul Păcuraru, jelenleg is hivatalban lévő munkaügyi miniszter ügyét illeti, még nagyobb a bizonytalanság. Őt, mint tudjuk, azzal vádolják, hogy tudott fia állítólagos megvesztegetéséről, sőt, hallgatólagosan támogatta is, amit a miniszter nevetségesnek tart. Szerinte az államfő le akarja váltani őt, ezért sürgős az eljárás, dossziéjában tudomása szerint egyetlen terhelő bizonyíték létezik, egy lehallgatási jegyzőkönyv, amely azt bizonyítja, hogy nem gátolta meg fia és a Gorj megyei elnök közötti találkozót. A brüsszeli jelentés előtt azonban ― a levantei gondolkodásmód szerint ― jelentősége lehet annak, hogy nem csak volt, hanem hivatalban lévő miniszterek ellen is folyik eljárás, ennek ellenére szakértők szerint a jelentés nem lesz, nem lehet kedvező, éppen a román igazságszolgáltatás nyilvánvaló zavarai miatt…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2008-01-30: Közélet - x:

Románia nemet mond

Románia nem ismeri el Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét ― mondta tegnapi látogatásán Belgrádban Traian Băsescu.
2008-01-30: Belföld - x:

Hírsaláta

ERŐSÖDÖTT A LEJ. Hétfőn délelőtt némileg erősödött a lej az euróhoz képest a jegybank egyik illetékesnek arra a véleményére, hogy a központi bank kamatot emel február eleji kamatdöntő ülésén. Ez jelentősen mérsékli a lej esetleges további gyengülésével kapcsolatos aggodalmakat is. (Ziua)