Fogalmunk sincs arról, hogy valójában mekkora Románia lakossága – összegezte Kiss Tamás szociológus azokat az eredményeket, amelyeket a délkelet-európai migrációs, demográfiai és humánerőforrás-folyamatok vizsgálatára irányuló Seemig-programban eddig feltártak.
A tíz országban zajló, 2012 nyarától 2014 decemberéig terjedő kutatás a térség hosszú távú közpolitikáinak és stratégiáinak kidolgozását kívánja elősegíteni. Romániából a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Hargita megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata vesz részt a felmérésben, amelynek előtanulmányát tegnap mutatták be.
Első lépésként az adatforrásokat és a legújabb migrációs erővonalakat próbálták azonosítani, és mindjárt ki is derült, hogy jelentős gondok vannak Románia személyi nyilvántartásaiban. Vannak adatai az Országos Statisztikai Hivatalnak, adott a 2011-es népszámlálás és a változásokat úgy-ahogy követő helyi, bel- és külügyminisztériumi jegyzékek. A ki- és bevándorlás regisztrációja azonban az állami meghatározás miatt valójában éppen a célcsoportokat nem képes befogni, illetve csak nagyon kis százalékukat. Bevándorlónak ugyanis azok számítanak, akik külföldi állampolgárok (és a román hatóságokkal egyetértésben telepednek le Romániában) – csakhogy ezzel kihagyják a számításokból az ukrán és moldovai lakosok tömegét, akik 1991-től kaphatnak romániai útlevelet, és emiatt nem is szerepelnek a migrációs statisztikákban (csak Bukarest első kerületében vannak bejelentve). Kivándorlónak pedig azokat a román állampolgárokat tekintik a román hatóságok, akik az egyetértésükkel hagyják el az országot. Csakhogy ezt sehol sem kell bejelenteni, így nem tudjuk, hányan élnek a határokon kívül. És nem túl hízelgő Romániára nézve, hogy a külföldi kimutatások sokkal pontosabbak. 2001 és 2008 között például 230 ezer román állampolgárt írtak össze Németországban (és számuk háromévente megduplázódik), miközben itthon ezeknek alig 6,9 százaléka, 15 ezer személy szerepel a német földön élők jegyzékében. Magyarország egyre kevesebb erdélyi magyart vonz, igaz, a magyar útlevél több ajtót megnyitott előttük. De ők is hiányoznak: a Magyarországon élő román állampolgároknak 8,4, az Olaszországban élőknek 1,9, a spanyol honba telepedetteknek pedig mindössze 0,3 százaléka jelenik meg a romániai adatbázisokban; utóbbiak száma már három éve meghaladta a 800 ezer főt, és itthon még csak 2500-ról tudtak a hatóságok. A Világbank adatai szerint hozzávetőlegesen 2,7 millió román állampolgár él külföldön, és ez még nem minden. A romániai választói névjegyzék 18,4 millió nevet tartalmaz, ami – a kiskorúak hozzáadásával – 22,5 millió fölötti lakosságot jelent, miközben a 2011-es népszámláláson 19 millió jött ki. Az Országos Statisztikai Hivatal azonban 21,4 millió személlyel számol. Kiss Tamás szerint az ország valós lakossága 19 millió alatti, a választópolgárok száma pedig 15,4 millió körül lehet.
Azt tudjuk, hogy azért adtak hozzá – papírokból – 1,2 millió személyt a népszámlálási eredményhez, mert a húszmillió fölötti létszám több anyagi forrást és európai parlamenti mandátumot jelent, de a többmilliós különbség olyan nagy, hogy minden egyes statisztika, társadalmi-gazdasági mutató, referendumküszöb, arányok, százalékok hitelességét megkérdőjelezi. Ugyanakkor világos üzenetet közvetít arról, hogy mennyire komoly ország Románia, ahol többek között a régióátszervezést is „a belső migrációval” próbálták igazolni, tekintet nélkül arra, hogy valótlan adatokra és a Ceauşescu-korszak következményeire építették érveiket – tette hozzá Antal Árpád polgármester, arra is figyelmeztetve, hogy „egészséges, eredményes közpolitikákat” így szinte lehetetlen kidolgozni. Szerinte az a tragikus, hogy az ország megfelelő intézményei úgy döntenek közérdekű kérdésekről, hogy fogalmuk sincs a valóságról, és nem is próbálnak rendet teremteni a zűrzavarban.
A tanulmányt Bukarestben is bemutatják az országos statisztikai intézet és a kormány képviselői előtt, és bár gyors változásokra nem számítanak, remélik, hogy egy uniós pénzből készült kutatásra a román és az európai intézmények is odafigyelnek.
