Egyelőre talán nem is kérdés, hogy melyik a város igazi arca, hisz jól tudjuk: az ország legkülönbözőbb szegleteiből verbuválódott az a néhány tucat, magyarellenességgel beoltott tüntető, aki rendőrök és csendőrök gyűrűjében masírozott a városban. De bizony, tennünk kell ahhoz, hogy ez így maradjon, és ama visszataszító arcot végleg levetkőzhessük – az Új Jobboldal idei látogatása után legalábbis ezt a keserű tanulságot vonhatjuk le.
Megtapasztalhattuk ugyanis, milyen az, amikor kettős mércét alkalmaznak a karhatalmi erők, amikor a rendfenntartók nem ugyanolyan szigorral viszonyulnak az idegenből érkezett provokátorokhoz, mint az ellentüntetést kezdeményező magyar fiatalokhoz, akik közül kettőt bekísértek és meg is bírságoltak. Igaz, arra számítani lehetett, hogy bármi történjék, mindent a mi nyakunkba varrnak, s hiába a mi oldalunkon az igazság, hiába jogos a felháborodásunk a román szervezet akciója ellen – ha beszállunk a játékba, onnantól kezdve övék, a román államhatalomé, a provokátoroké és a szekusoké az irányítás, hiba tehát lealacsonyodni az Új Jobboldal szintjére. Aztán láthattuk azt is: Sepsi­szentgyörgy tanácsa hiába fogadott el állásfoglalást – a román választott önkormányzati képviselők támogatásával is – arról, hogy nemkívánatos vendégek az Új Jobboldal tagjai, sem a prefektúra, sem az ortodox egyház, sem a románok civil fóruma nem határolódott el a szélsőséges szervezet látogatásától, sőt, a kormánybiztos ódákat zeng a rendezvényről, és tagadja, hogy magyarellenes jelszavakat skandáltak volna.
Márpedig mindez eléggé egyértelműen jelzi: létezik egy rendkívül erős államhatalmi réteg, amely feszültségszításban, zavargások előidézésében, gyűlöletkeltésben érdekelt. Ez ellen kellene fölvennünk a harcot – lehetőleg a helyi románsággal közösen.