Bogdán László író kér­déseire válaszolva Gazda József beszélt munkamód­szeréről, az adatközlők­kel való viszonyáról, arról, hogyan sikerült bejárnia Európát, Észak-Ame­rikát, Ausztráliát min­dig a korábbi köny­veinek árából, s hogy ez a folyamat Dél-Ameri­ká­ban elakadt, mert ott már annyira kiöregedett a magyarság, hogy köny­veit eladni nem, csupán elajándékozni tudta. Így is ötvennégy ország „kitántorgó” magyarjaival beszélgetett el (ebből hét országban élő nemzettársainkkal csak telefonon), és e hosszú bolyongások, a számos interjú némely következtetések levonását is lehetővé tette – például a magyar nem­zet karakteriológiájáról.
Gazda József szerint az ellentétek jellemeznek bennünket, a sírva vigadás ugyancsak megfelelő szótársítás; sok pesszimizmus szorult belénk a történelem kudarcai révén, búsongásra haj­lamosakká lettünk, de temperamentumosak is vagyunk, duhajkodásra kap­hatóak. Vi­szont még ha a „kommunista lepratelep” tönkretett is, megbízható, munka­szerető, becsületes embereknek maradtunk meg, ez segítette a magyart szerte a nagyvilágban érvényesülni – Gazda József szerint ma­gyarnak lenni márkát je­lent, a más nemzetek nemhogy nem szeretnek, de meghajolnak előttünk. Az más lapra tartozik, hogy a világpolitikát olyan gaz­emberek irányítják, akik lefizetik a médiát, hogy blamáljanak bennünket – fűzte hozzá. Képléke­nyek, beolvadásra hajlamosak is vagyunk ugyan­akkor, és olykor bu­ta nemzet is, hiszen van egy csoda nyelvünk, amelyet némely szerteszó­ró­dottak nem adnak át gye­re­ke­iknek – és erre példákat is mondott, többek között Kazinczy Ferenc ükunokájáét. Tapasztalatai alapján az emigrációban élő magyarokra a „sikeres életutak, elégedett lelkületek” a jel­lemzőek – összegzett a szerző.