Százhuszonöt éve, 1888. december 3-án halt meg Carl Zeiss német optikus, gyáros, akinek neve az egyik legismertebb áruvédjegy. 1816. szeptember 11-én született egy weimari kézműves dinasztia sarjaként. Apját, aki játékok készítésével foglalkozott, a weimari nagyherceg az udvari esztergályos címmel tüntette ki, és még Carl keresztapaságát is elvállata. Az előkelő körökben forgolódó fiú a leggondosabb képzésben részesült. Az optika mesterségét, sőt, művészetét annál a Friedrich Körne mesternél tanulta, akinek apját még Goethe vitte Weimarba, hogy színtani kísérleteihez eszközöket készítsen. Emellett a Jénai Egyetemen matematikát, kísérleti fizikát, antropológiát, ásványtant és optikát hallgatott.
A németországi Jénában nyitotta meg 1846-ban saját optikai és finommechanikai műhelyét. Kezdetben csak három segéddel dolgozott, még szerszámai is alig voltak, a fennmaradáshoz szükséges egyetlen anyagi forrást az egyetem megrendelései jelentették. Zeiss sokféle lencsét készített, de kevés elismerésben részesült, mígnem 1847-ben árusítani kezdte meglehetősen egyszerű mikroszkópjait, amelyekkel a boncolást akarta segíteni. Már az első évben huszonhármat adott el, és a sikeren felbuzdulva úgy döntött, hogy több részből álló mikroszkópok gyártásába fog, s élete végéig már csak ezzel foglalkozott.
1861-ben a Thüringiai Ipari Vásáron aranyérmet kapott, mikroszkópjait a legjobb ipari termékek között tartották számon. A Zeiss-műhelyben ekkor már húsz ember dolgozott, a létszám folyamatosan nőtt, és 1866-ban eladták az ezredik mikroszkópot is. Carl Zeiss ekkor már újabb fejlesztéseken gondolkozott, amelyekben Ernst Abbe fizikus, a jénai egyetem tanára lett a társa. Felismerte ugyanis, hogy eszközeinek tökéletesítése az optika elméletének fejlődésétől függ, az ő ismeretei viszont e téren nem voltak elegendőek. A költséges kísérletek a céget a csőd szélére sodorták, de Zeiss bízott a tudósban, aki végül sikerrel járt: megszületett az apokromatikus lencserendszerű mikroszkóp, amelynek mezőlencséje háromtagú ragasztott, a szemlencséje pedig síkdomború volt. A látómező-görbület minimális lett, kiküszöbölve az elsődleges és a másodlagos torzítást, nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem torzultak a színek és rendkívül jó lett a képkontraszt.
Zeiss bevette üzlettársnak Abbét, aki később – akkoriban úttörő jelleggel – bevezette a vállalatnál a nyolcórás munkaidőt. A felfedezést az akkori gyártási eljárások technikai szintjén csak félig tudták hasznosítani, ugyanis ebben az időben nem létezett elég erős üveg. Zeiss még így is élete legjobb lencséinek gyártásába kezdhetett. Szerencsére Abbe hamarosan találkozott Otto Schott-tal, aki már 30 éve foglalkozott az üveg kémiájával, és mintegy százfajta optikai és számtalan hőálló üveget fejlesztett ki. Szövetkeztek, és 1886-ban egy újfajta, ideális törésmutatójú üveget állítottak elő, amely elég teherbíró volt, s megfelelt Abbe feltételeinek. Zeiss végre elérte célját, ám a felfedezésnek alig két évig örülhetett: 1888. december 3-án Jénában meghalt. Nem sokkal később Abbe előállt a „végső” mikroszkóppal, amely már 2000-szeres nagyításra is képes volt.
Zeiss halála után hamarosan az üzletet vele együtt vezető fia is visszavonult, Abbe pedig a Carl Zeiss Alapítványnak adományozta az üveggyárban lévő részesedését, és példáját Schott is követte. Életművük, a Carl Zeiss Optikai Művek 1889 után mindenféle optikai eszköz világhírű gyártójává nőtte ki magát, ma is Zeiss-lencsék vannak a Sony és a Fuji fényképezőgépeiben, a Nokia okostelefonjaiban. Carl Zeiss és műve legenda, amely a világ minden részén ugyanazt jelenti: kiváló minőségű mikroszkópokat, üveget és lencsét.
